2018-as Labdarúgó Világbajnokság

Itt szavazhat az Év góljára

A január 11-i M4 Sport - Az Év Sportolója Gálán díjazzák az Év gólját is, ahhoz azonban, hogy kiderüljön, melyik lesz az, az Önök segítségére van szükség. Az Év gólját ugyanis a szurkolók választják meg.

A díjról immár második éve a szurkolók dönthetnek. A tízes listát az MLSZ szakmai bizottsága állította össze. A kritériumok alapján a 2017-es naptári évben magyar játékos által bárhol a világban vagy Magyarországon bármilyen nemzetiségű játékos által szerzett gól vehetett részt a versenyben. Az idei listára egy-egy strandlabdarúgó, futsaljátékos, női futballista és korosztályos játékos által szerzett találat is felkerült.

Az Év magyar gólja kitüntetést a FIFA Puskás-díjának mintájára a FourFourTwo magazin magyar kiadása alapította hat évvel ezelőtt. A győztest a magazin által felkért, egykori gólkirályokból és neves gólszerzőkből álló, Nyilasi Tibor által vezetett tíztagú zsűri választotta ki. 2011-ben Gera Zoltán, 2012-ben Huszti Szabolcs, 2013-ban Fröhlich Roland, 2014-ben Dzsudzsák Balázs nyert. A 2015-ös évtől a díj még nagyobb rangra emelkedett, hiszen az MLSZ és az MSÚSZ jóvoltából bekerült az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála programjába. A 2015-ös díjat még ugyancsak a zsűri döntése nyomán érdemelte ki Priskin Tamás, tavaly azonban már a szurkolók szavazatai alapján – már az m4sport.hu-n lehetett szavazni, miként most is – nyerte meg a kitüntetést Gera Zoltán a franciaországi Európa-bajnokságon Portugália ellen szerzett találatával.

Idén az alábbi tíz találat közül lehet választani, a szavazás első része január 4-én zárul, ezután már csak a három legtöbb voksot begyűjtő jelölt marad versenyben, ők kapnak meghívót az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálára (január 11., Nemzeti Színház), és az élő televíziós adásban derül ki a győztes személye.

A jelöltek:

Csoszánszki Dávid (Gyöngyös) gólja a Siófok ellen, strandlabdarúgás, bajnoki döntő

Dróth Zoltán (Kajrat Almati) gólja a Zsetiszu ellen, kazah futsalbajnokság

Eppel Márton (Honvéd) gólja a Videoton ellen, NB I.

Kádár Tamás (Dinamo Kijev) gólja a Mikolajiv ellen, Ukrán Kupa

Kocsán Petra (Ferencváros) gólja a Kóka ellen, női NB I.

Koszta Márk (Mezőkövesd) gólja a Vasas ellen, NB I.

Danko Lazovics (Videoton) gólja a Honvéd ellen, NB I.

Joseph Paintsil (Ferencváros) gólja a Videoton ellen, NB I.

Szoboszlai Dominik (Magyarország) gólja Norvégia ellen, U17-es Eb-selejtező, elitkör

Zsótér Donát (Honvéd) gólja az Újpest ellen, NB I.



Az M4 Sport - Év Sportolója Gála január 11-én 19.30-kor kezdődik a Nemzeti Színházban, az M4 Sport és az m4sport.hu pedig a teljes gálát élőben közvetíti.