Fia útját is egyengeti a Honvédnál a kispestiek legnagyobb királya

Pisont István háromszor nyert bajnokságot a Budapest Honvéd legnagyobb királyaként, jelenleg pedig a kispestiek NB III-as csapatát irányítja. A korábbi válogatott labdarúgó nagyon büszke rá, hogy fiát, a 17 esztendős Patrickot ő küldhette először pályára a felnőttek között.

„Nagyon örülök, hogy már nálam is bemutatkozhatott az NB III-ban, abszolút megérett erre a feladatra. Patrick januárban lesz 18 éves, nagyon szorgalmas, odaadó ehhez a munkához” – jellemezte utódját Pisont István.

Habár Patrick nem igazán szereti, ha összehasonlítják a nagy sikereket elért édesapjával, azért akad olyan dolog, amiben rá ütött.

„Édesanyám szerint a futásunk kifejezetten hasonló, de ezen túl nem nagyon látom magamat benne” – mondta a trónörökös.