Musorujsag
Élő Eredmények

A Kövesd bántóan hosszú sorozatot szakított meg a balmazi sárcsatában

m4sport.hu/MTI
Nem született gól a Balmazújváros–Mezőkövesd mérkőzésen az OTP Bank Liga 19., idei utolsó fordulójában, így – mivel a Haladás legyőzte a Videoton – eldőlt, hogy ez a két csapat telel a tabella utolsó két helyén.

A hazaiak immár öt bajnoki találkozó óta veretlenek, igaz legutóbbi három összecsapásuk döntetlennel zárult. A vendégek legutóbbi négy NB I-es mérkőzésükön nem kaptak ki.

Az eső áztatta talaj nem segítette a folyamatos játék kialakulását, vagy a futballisták estek-keltek, vagy a labda akadt el egy-egy tócsában. Ugyanakkor nemcsak a körülmények okolhatóak az alacsony színvonalért, mivel a játékosok sem kímélték egymást, rengeteg szabálytalanság is tördelte a játékot. Az első félidőben jószerivel csak szabadrúgásból veszélyeztettek a felek, a hazaiaknál Rácz, a vendégeknél Koszta járt közel a gólszerzéshez.

A folytatásban sem változott a mérkőzés képe, maradtak a durvaságok és a technikai hibák. A szállingózó hóesésben valamelyest a hazaiak vállaltak nagyobb kockázatot, több akciójukat tudták végigvinni a pályán, de igazán nagy bravúrt Dombónak sem kellett bemutatnia ahhoz, hogy gól nélkül záruljon a találkozó.

A Mezőkövesd több mint egy év után, 2016 novembere óta először fejezett be NB I-es találkozót kapott gól nélkül. Ebben a tekintetben Horváth Ferenc együttese sem áll sokkal jobban, 19 forduló alatt ez volt a balmaziak második kapott gól nélkül lehozott 90 perce.

OTP Bank Liga, 19. forduló
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Mezőkövesd Zsóry FC 0-0
Balmazújváros, 674 néző, v.: Andó-Szabó
sárga lap: Rus (93.), illetve Hudák (49.), Góhér (95.)
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Szécsi – Habovda, Rus, Póti, Uzoma – Kovács Á. (Andric, 77.), Sigér, Haris, Maiszuradze – Rácz (Zsiga, a szünetben), Arabuli (Fekete, 81.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Dombó – Lázár P., Hudák, Pillár, Vadnai – Mlinar (Veselinovic, 73.), Iszlai, Tóth B. (Strestik, 69.) – Koszta, Novák, Cseri (Góhér, 89.)

OTP Bank Liga, 19. forduló:
Swietelsky Haladás-Videoton FC 1-0
Budapest Honvéd-Paksi FC 1-0
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Mezőkövesd Zsóry FC 0-0
Puskás Akadémia FC-Újpest FC 2-1
Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 3-2
Vasas FC-Ferencváros 0-2

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 19 12 5 2 38-17 41 pont
2. Videoton FC 19 11 5 3 41-22 38
3. Debreceni VSC 19 9 4 6 34-23 31
4. Budapest Honvéd 19 8 4 7 31-30 28
5. Újpest FC 19 6 8 5 26-25 26
6. Diósgyőri VTK 19 7 4 8 32-30 25
7. Paksi FC 19 6 6 7 27-30 24
8. Puskás Akadémia 19 6 5 8 26-31 23
9. Vasas FC 19 6 3 10 24-37 21
10. Swietelsky Haladás 19 6 2 11 19-33 20
11. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 19 4 7 8 24-28 19
12. Mezőkövesd Zsóry FC 19 3 7 9 20-36 16

A 20. forduló programja:
február 24.:
Ferencváros-Budapest Honvéd
Videoton FC-Vasas FC
Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC
Debreceni VSC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
Paksi FC-Diósgyőri VTK
Újpest FC-Swietelsky Haladás

 

További tartalmak