Musorujsag
Élő Eredmények

Az MTK is összeköti a Bese-testvéreket

Az MTK is összeköti a Bese-testvéreket

m4sport.hu
Az MTK Budapest és a Budaörsi SC kapust cserélt. A kék-fehérekhez visszatért Bese Balázs, míg Demjén Patrik tavasszal kölcsönben Budaörsön véd. Az m4sport.hu stábja a 19 éves játékost kérdezte tizenegyszeres válogatott testvéréről, céljairól és az MTK-ról.

„Jó testvéreknek mondanám magunkat. Kiskorunkban sosem verekedtünk, pedig ezt kevesen hinnék, ha fiúkról van szó. Minden nap beszélünk, tartjuk a kapcsolatot. Remélem, egyszer kijutok az egyik meccsére, még nem láttam a francia másodosztályban játszani” – mondta Bese Balázs bátyjáról, aki a válogatott hátvédje.

A Bese-testvéreket az MTK is összeköti, hiszen Barnabás innen igazolt 2016 nyarán a francia Le Havre-hoz, jelenleg pedig Balázzsal a soraiban jutna vissza az élvonalba a budapesti klub.

„Szeretném beverekedni magamat a kezdőcsapatba. S ha úgy alakul, az első osztályban is megmutatnám, hogy fel tudom venni a versenyt” – tette hozzá Bese Balázs.

Az MTK jelenleg vezeti az NB II-es tabellát, s szerdától törökországi edzőtáborban készül a tavaszra.

 

 

Borítókép: Bese Barnabás és Bese Balázs (Fotó: m4sport.hu)

További tartalmak