Musorujsag
Élő Eredmények

Tűzbe mennének edzőjükért a Sporting ellen készülő győri futsalosok

M4 Sport
Hatalmas sikert könyvelhetett el a Rába ETO Futsal Club, amikor bejutott az UEFA Futsal Cup négyes döntőjébe. A közelgő megmérettetésről Javi Rodríguez vezetőedzővel és Molnár Attila klubmenedzserrel beszélgettünk szokásos hétindító magazinműsorunkban, a Sport7főben.

„Úgy gondolom, ez most szerencse is volt és egy nagyon jól összeállt rendszer, amelynek a végén sikerült ide eljutnunk. Voltak sokkal jobb kereteink, sokkal jobb keretekkel próbálkoztunk már, de ez a csapat valahogy nagyon együtt van és szerencsénk van egy nagyon jó edzővel” – mondta a sikerhez vezető útról Molnár Attila.

Javi Rodríguez vezetőedző eredményei játékosként (Fotó: M4 Sport) Javi Rodríguez vezetőedző eredményei játékosként (Fotó: M4 Sport)

A kétszeres világbajnok, négyszeres Eb-győztes Javi Rodríguez, akit 2005-ben a világ legjobb futsaljátékosának választottak, elégedetten nyilatkozott magyarországi munkájáról: „Boldog vagyok. Az első naptól kezdve úgy fogadtak, mintha otthon lennék és ettől még több kedvvel és erővel látok a munkához. Amikor októberben megérkeztem, már tudtam, milyen nehézségekkel és kihívásokkal küzd a csapat. Azért jöttem ide, hogy segítsek, tanuljak és hódítsak. Úgy tűnik, ez valamelyest sikerült is, hiszen egy magyar csapat final fourt fog játszani, ami elképesztő a futsal világában.”

Rodríguez vezetőedző hangsúlyozta, a győriek az egyetlen csapata a négyes döntőnek, amelynek nincs veszíteni valója, „ez pedig veszélyes a többiekre nézve”.

UEFA Futsal Cup, sorsolás

Molnár Attila az együttes sikerének titkaként a vezetőedző személyét emelte ki: „Szerintem ő egy hihetetlenül profi ember, aki úgy dolgozik ezekkel a srácokkal, hogy elhiszik azt, amit mond. Bármi történik, amit ő mond, a tűzbe ugranának érte jelen pillanatban. Ott kéne lenni az edzésen és látni, ahogyan dolgozik velük. Ha kell, akkor lemegy a játékosok mellé, ha kell, akkor beáll az edzésen játszani, ha kell, akkor nagyon keményen bánik velük és hihetetlenül jól bánik a fiatalokkal.”

A teljes beszélgetést a videóra kattintva megtekintheti.

A final fourt április 20. és 22. között rendezik meg Zaragozában. Az egyik elődöntőben a Barcelona az Inter Movistar együttese ellen lép pályára, a győriek pedig a portugál Sportinggal mérkőznek a fináléba jutásért.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Két testvér, egy cél – összeállt Megállíthatatlan és Ibrakadabra
Kilenc országban hét bajnoki címet szerzett a Scepovic testvérpár, amely a partizanos időszak után ismét együtt rúgja a bőrt a Videoton-szurkolók legnagyobb örömére. Marko Scepovic 2016 nyarán került Székesfehérvárra, ahova a téli átigazolási szezonban bátyja, Stefan is követte.
Magyar futball