Musorujsag
Élő Eredmények

Otigba Kenneth: Reménytelenségről szó sincs

m4sport.hu
A magyar válogatott Kazahsztántól elszenvedett 3–2-es veresége után az M4 Sportnak nyilatkozó játékosok egyetértettek abban, a csapat saját hibáinak köszönhette, hogy gyorsan kétgólos hátrányba került. és onnan nem sikerült megfordítani a mérkőzést.
Nem sikerült jól Otigba első mérkőzése a válogatottban (fotó: MTI/Illyés Tibor)

A találkozó összefoglalóját itt tekintheti meg.

A lefújás után elsőként a magyar válogatottban Kazahsztán ellen debütáló Otigba Kenneth osztotta meg gondolatait a mérkőzéssel kapcsolatban.

„Nem volt egy jó meccs, az elején hibákból kaptuk a gólokat, jobban oda lehetett volna figyelni, a lecsorgó labdákat fel tudták szedni, nem tudtuk követni a taktikai utasításokat, létszámfölénybe kerültek és alulmaradtunk a párharcokban. Próbáltunk harcolni, ha ki tudjuk javítani a hibákat, a játék is jobb lesz” – értékelt a lefújás után a Ferencváros hátvédje.

Hozzátette, a szünetben nem merült fel, hogy a taktikai hadrenden változtassanak, a cserékkel a pálya közepén próbáltak erősíteni, hogy ne kerüljön létszámfölénybe az ellenfél.

„A második félidő jobban sikerült, de nem vagyunk elégedettek. Ez volt az első meccs az új kapitánnyal, tovább kell dolgoznunk.”

Fiola Attila, Lovrencsics Gergő, Otigba Kenneth, Dzsudzsák Balázs, Gulácsi Péter és Pátkai Máté (b-j) a Magyarország – Kazahsztán barátságos labdarúgó-mérkőzés után (fotó: MTI/Illyés Tibor)

Otigba leszögezte: „reménytelenségről szó sincs, ha nem jó a játék, akkor is próbálunk harcolni. Tudjuk, hogy az első meccs nem volt jó, de előre kell tekinteni és ki kell javítani.”

A második félidőben csereként beálló és a magyar csapat második találatát szerző Németh Krisztián azt mondta, a csapat „bealudt az első félidőben”.

„Az első tíz percben kaptunk két gólt, utána betömörültek és játszották a saját kis játékukat, ívelgették fel a labdát, nehéz volt őket megbontani. Próbálkoztunk a második félidőben, egy gólt rúgtunk, fordítani nem sikerült sajnos.”

A New England Revolution csatára elmondta, örül, hogy hosszú idő után gólt szerzett a válogatottban, de ez nem jelent gyógyírt a vereségre, nyerniük kellett volna Kazahsztán ellen.

A magyar válogatott kispadján ezen a mérkőzésen debütáló Georges Leekens értékelését ide kattintva hallgathatja meg. 

Eredmény:
Magyarország-Kazahsztán 2-3 (1-3)
Groupama Aréna, 9038 néző, v.: Tomasz Musial (lengyel)
gólszerzők: Szalai (21.), Németh (68.), illetve Murtazajev (6.), Zajnutgyinov (10.), Szeidahmet (39.)
sárga lap: Kleinheisler (47.), Otigba (54.), illetve Posztnyikov (23.), Bejszebekov (55.)

További tartalmak