Musorujsag
Élő Eredmények

A DVTK ellen tört meg a Haladás több mint féléves átka

A DVTK ellen tört meg a Haladás több mint féléves átka

MTI/M4 Sport
A Haladás szombaton 2-1-re győzött Mezőkövesden a Diósgyőri VTK vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában, ezzel elmozdult a kieső helyről.

A mérkőzés elején nagy mezőnyfölényben játszott a Diósgyőr, mégis a Haladás gyors ellentámadásai jelentettek igazi veszélyt. Az első ilyen akció végén Antal még bravúrral hárítani tudott, de másodjára már ő sem volt képes megakadályozni a vendégek vezető találatát. A szünetig hátralévő időben is a hazaiak irányítottak, de komoly helyzetük nem akadt.

A folytatás tökéletesen indult a zöld-fehérek számára, ugyanis első támadásukból Kovács eredményes volt. A biztos előny tudatában a szombathelyiek visszahúzódtak, a DVTK így meddő mezőnyfölényben futballozott. Király kapujára ugyanakkor jószerivel semmiféle veszélyt nem jelentett, mígnem Ugrai váratlanul szépített egy jól helyezett lövéssel. A Diósgyőr ezt követően is fölényben játszott, de komoly lehetőségei nem voltak, sőt Antalnak kellett védenie ahhoz, hogy ne dőljön el a végleg a találkozó, amelyet azonban így is megnyert a szervezetten futballozó Haladás.

A szombathelyiek legutóbb szeptember 30-án, a Puskás Akadémia otthonában arattak idegenbeli győzelmet a 2017/2018-as szezonban..

A miskolciak már négy bajnoki találkozó óta nyeretlenek.

OTP Bank Liga, 25. forduló:

Diósgyőri VTK-Swietelsky Haladás 1-2 (0-1)

Mezőkövesd, 1472 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Ugrai (61.), illetve Mészáros (20.), Kovács L. (49.)
sárga lap: Karan (28.), Lipták (84.), illetve Schimmer (26.), Williams (92.)

Diósgyőri VTK:
Antal – Brkovic, Lipták, Karan (Tamás, a szünetben), Óvári (Sesztakov, 55.) – Kocsis G., Hasani, Vela, Ugrai – Ioannidisz, Bacsa (Makrai, 77.)

Swietelsky Haladás:
Király – Schimmer, Wils, Kolcák, Bosnjak (Németh M., 66.) – Jagodics, Jancsó (Kovács L., 7.) – Mészáros, Rácz, Halmosi – Rabusic (Williams, 31.)

Az OTP Bank  Liga 25. fordulójának eredményei:
14.30
Ferencváros–Mezőkövesd 3–0
17.00
Honvéd–Balmazújváros  2–0
Vasas – Puskás Akadémia 1–2
Paks–Debrecen 2–5
Diósgyőr–Haladás 1–2

Videoton–Újpest 3–0

További tartalmak