Musorujsag
Élő Eredmények

Vignjevics: A Magyar Kupa most fontosabb nekünk a bajnokságnál

Vignjevics: A Magyar Kupa most fontosabb nekünk a bajnokságnál

m4sport.hu/M4 Sport
Az Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics az M4 Sport Játékoskijáró műsorában elmondta, persze fontos a Vasas elleni soron következő bajnoki, de a csapattal inkább a Magyar Kupa-győzelemre koncentrálnak, mert úgy érzik, így könnyebben jutnak ki a nemzetközi porondra.

Az Újpest hazai pályán fogadja a hozzá hasonlóan három bajnoki óta nyeretlen Vasast az OTP Bank Liga 26. fordulójában.

A lila-fehérek ráadásul három bajnoki óta gólt is képtelenek szerezni. Az Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics szerint a sok sérült sem könnyítette meg a dolgukat az elmúlt időben, de az is kiderült, mi okozza a legnagyobb nehézséget a csapat számára.

„A legnagyobb gondunk jelenleg, hogy nehéz koncentrálnunk a bajnokságra, mivel a Magyar Kupában ott vagyunk a legjobb négy között, s mindenki úgy gondolja, annak a megnyerésével könnyebben kijutunk a nemzetközi porondra.”

A mostani bajnoki szezonban a 13 gólos Novothny Soma a legeredményesebb újpesti labdarúgó, de március 10-e óta neki sincs NB I-es találata.

„Nehéz meccseink voltak: a Paks a Fradi és a Videoton volt az ellenfél, s nem tudtuk a saját játékunkat játszani ellenük. Nem is volt nagyon helyzetünk ezen a három mérkőzésen, ami baj, ezen a dolgoznunk kell, mint ahogy azon is, hogy híresen az a csapat vagyunk, amely a saját hibáival segíti győzelemhez az ellenfelet. Szóval remélem, hogy nem ellenünk kezd el felzárkózni a Vasas, amely nincs ugyan jó formában, de az életéért fog küzdeni.”

A Vasas a kiesés elől menekül, de Litauszki Róbert csapatkapitány óva inti az együttest attól, hogy lebecsülje az ellenfelet.

„Volt már olyanban részem az elmúlt időkben, hogy a gyengébbnek hitt, alacsonyabban jegyzett csapat ellen pontokat veszítettünk, ami visszavetett minket a tabellán. Ha nem maximális koncentrációval és alázattal lépünk pályára, akkor igenis ki fogunk kapni.”

Élőben az M4 Sporton és az m4sport.hu-n:

17:00 – Puskás Akadémia–Budapest Honvéd

19:30 – Debrecen–Ferencváros

Kizárólag az m4sport.hu-n látható élőben:

17:00 – Balmazújváros–Diósgyőr

17:00 – Mezőkövesd–Videoton

17:00 – Paks–Haladás

17:00 – Újpest–Vasas

 

További tartalmak