Musorujsag
Élő Eredmények

A Fradi és a Videoton a kiesésbe is beleszól

m4sport.hu
Hét fordulóval a vége előtt a mezőny fele még nem érezheti magát biztonságban az OTP Bank Ligában. A hat kiesőjelölt harcában fontos, akár sorsdöntő szerepet kap a bajnoki elsőséget egymás között eldöntő Ferencváros és Videoton.

bajnoki címért zajló küzdelem kiélezettségéről már írtunk,  ezúttal a velejáró következményekre igyekszünk rávilágítani. A sorsolás szeszélye folytán a Videoton rendre a Ferencvárostól kapja az ellenfelet a szezonban. A bajnokság hajrájában a bajnoki címért küzdőkkel párosmeccset vívni nem a legjobb kilátásokkal kecsegtet, márpedig három bennmaradásért harcoló együttes is ennek néz elébe.

A harmadik körben eddig csak a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia tudta le a tabella éllovasait, valamint a Balmaz a Vidit, ugyanis az újoncnak a nyitó és a zárófordulóra jut a két nagy, azaz a Fradi ellen játsszanak az utolsó játéknapon. Ha nyitott lesz még akkor az aranycsata, és a balmaziak sorsa sem dől el, akkor nem ígérkeznek optimális ellenfélnek a zöld-fehérek.

A Fradit nem sikerült botlásra kényszerítenie a ‘Kövesdnek, a Videotontól viszont pontot csent (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

A 7. és a 12. helyezettet mindössze négy pont választja el, emiatt akár egy-egy bravúrdöntetlen elcsípése is sokat érhet. Ez a ‘Kövesdnek és a Puskásnak is sikerült, de ahogy haladunk előre, egyre súlyosabb következménnyel járhat egy-egy botlás, akár a Fradinál, akár a Videotonnál.

Legközelebb a Haladásra vár a dupla megmérettetés. Az esete annyival különbözik a riválisaitól, hogy a két meccs közé beékelődik a május 5-i Videoton-Ferencváros szuperrangadó. A szusszanásnyi szünet ára, hogy mindkétszer vendégként kéne a papírforma ellenére tenni. és hiába szerezett utóbbi két idegenbeli fellépésén hat pontot, hazai pályán így is kétszer olyan hatékony (20, illetve 10 pont). A szombathelyiekkel szemben a Vasas, majd a DVTK a Groupama Arénába utazik, a fehérváriakat viszont fogadja. És az FTC-re ugye vár még a balmazújvárosi zárás.

A Fradi-verés után zuhanóüzemmódba kapcsoló Diósgyőr két pontot szenvedett össze az elmúlt öt fordulóban, ebből a mélységből mihamarabb ki kéne lábalnia, különben meglehetősen fenyegetőnek tűnik a Fradi-Vidi kiszálló.

A Vasas helyzete még rosszabbnak tűnik: október közepe óta 14 meccsből egyet nyert meg – azaz egyenes út vezetett a táblázat aljára. A listavezetőkön túl pedig csak két közvetlen ellenlábasával találkozik a hátralévő hetekben, holott azok kecsegtetnek a legnagyobb lehetőségekkel, igazi hatpontos összecsapások.

A Vasas játékosainak itt lenne az ideje megbarátkoznia a labdával, mielőtt késő lesz (Fotó: MTI/Czagány Balázs)

És akkor lássuk melyik csapat miben bízhat:

Haladás (30 pont): Hipp mesterrel előrelépett, utóbbi tíz meccsükből csak háromszor kapott ki. Otthon, mint említettük, kétszer olyan jó, és a Rohonci úton fogadja három ellenlábasát is.
program:  Balmaz (o), FTC (i), Puskás Akadémia (o), Videoton (i), Újpest (o), Vasas (i), Mezőkövesd (o)

DVTK (30 pont): Májusban beköltözhet új stadionjába, mely valóban hazai pályát jelenthet, az avatón rögtön a Mezőkövesdet fogadja. Látogatóként tavasszal mindössze egy pontot gyűjtő miskolciaknak ugyancsak kiemelt fontosságú a Paks és a következő, Puskás elleni találkozó, azonban utóbbira még Debrecenben kerül sor.
program: Puskás Akadémia (o), Újpest (i), Mezőkövesd (o), DVSC (i), Paks (o), FTC (i), Videoton (o)

Puskás Akadémia (30 pont): A kiesés ellen küzdők közül csak a Vasassal nem találkozik már, két-két idegenbeli és hazai ki-ki meccse döntőnek ígérkezik.
program: DVTK (i), Balmaz (o), Haladás (i), Újpest (i), Mezőkövesd (o), DVSC (i), Paks (o)

Balmaz (27 pont): Két alsóházi derbivel indít, ezen kívül még a ‘Kövesd vár rá mint sorstárs. valamennyi idegenben, ám ez az eddigi szereplése alapján nem oszt, nem szoroz (14/13 pont).
program: Haladás (i); Puskás Akadémia (i), Újpest (o), Mezőkövesd (i), DVSC (o), Paks (i), FTC (o)

Mezőkövesd (27 pont): Mind az öt kiesési rangadója csak ezután következik, a Balmaz kivételével mind idegenben. Ez azonban még jó hír is lehet: vendégként öttel több pontot szerzett (11/16).
program: Vasas (i), Honvéd (o), DVTK (i), Balmaz (o), Puskás (i), Újpest (o), Haladás (i)

Vasas (26 pont): Gyenge forma, talán a legnehezebb sorsolás. Viszont pályaválasztóként eredményesebb, és négy hazai meccs is vár rá, rögtön a hétvégén a Mezőkövesd.
program: Mezőkövesd (o), DVSC (i), Paks (o), FTC (i), Videoton (o), Haladás (o), Honvéd (i)

Szombaton a 27. fordulóval folytatódik az OTP Bank Liga, az M4 Sport a Budapest Honvéd – Újpest és a Videoton–DVSC mérkőzéseket közvetíti élőben, az m4sport.hu-n az összes találkozót látható lesz.

További tartalmak