Musorujsag
Élő Eredmények

A Flamengo is jön a Puskás-Suzuki Kupára

MTI
Az eddigi hat helyett idén már nyolc korosztályos csapat vesz részt a 11. Puskás-Suzuki Kupán, amelyen először képviselteti magát a brazil Flamenco együttese. Az U17-es labdarúgótornát május 17-21-ig rendezik meg a felcsúti Pancho Arénában.

„Tizenegyedik alkalommal rendezzük meg a kupát, s idén eljutottunk oda, hogy Európán is túlléptünk, hiszen a brazil Flamenco csapata is eljön” – jelentette be Mészáros Lőrinc, a házigazda Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kuratóriumának elnöke az esemény pénteki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: idén először lesz nyolccsapatos a torna, amelyre régi-új vendégként a belga Genk is visszatér.

Az elnök kifejtette: a felcsúti utánpótlástorna egyedülálló Európában, s meghatározó a Puskás Akadémián nevelkedő gyerekek életében. Megemlítette, hogy a PFLA az elmúlt 10 év alatt nagyon sok tehetséges futballistát nevelt ki, akik közül több mint 130-an játszanak az NB I-ben vagy az NB II-ben, hárman pedig a külföldi bajnokságokban. Mészáros Lőrinc egyúttal köszönetet mondott a Magyar Suzuki Zrt-nek azért, hogy már 10 éve támogatja a torna megrendezését, s tavaly újabb egy évtizedre elkötelezte magát az esemény mellett.

Felcsút, 2015. április 6. A Budapest Honvéd játékosai a Puskás Suzuki Kupával, miután a csapat az utánpótlás labdarúgótorna döntőjében 11-esekkel legyőzte a Real Madridot a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Arénában 2015. április 6-án. A fővárosi együttes negyedszer győzött az U17-es csapatok számára nyolcadik alkalommal kiírt versenyen. MTI Fotó: Illyés Tibor A Budapest Honvéd játékosai a Puskás Suzuki Kupával, miután a csapat az utánpótlás labdarúgótorna döntőjében 11-esekkel legyőzte a Real Madridot a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Arénában 2015. április 6-án. (MTI Fotó: Illyés Tibor)

„Amikor tíz éve a torna mellé álltunk, az volt a célunk, hogy olyan hagyományt teremtsünk, amely méltó Puskás Ferenc emlékéhez, a Suzukihoz, és az akadémiához. A kupát egyre magasabban jegyzik a nemzetközi szakmai berkekben, s igazi elit rangra nőtte ki magát Európában” – hangsúlyozta Urbán László, az autógyártó cég vezérigazgató-helyettese. Hozzáfűzte: idén is itt lesznek a kupa tradicionális résztvevői, a Puskás Ferenchez köthető csapatok, vagyis a Puskás Akadémia, a Budapest Honvéd, a Real Madrid, a Panathinaikos, valamint a tavaly csatlakozott Bayern München és a Sporting Lisboa.

Czinkon Szabolcs, a PFLA U17-es csapatának mestere azt emelte ki, hogy most olyan fuballkultúrák ellen is játszhatnak, amelyek ellen még nem próbálhattuk ki magukat. „Boldogok lennénk, ha történelmet írhatnánk” – utalt arra, hogy az elmúlt 10 évben a házigazda Puskás Akadémiának még egyszer sem sikerült elhódítania a kupát, de az edző szerint ennek terhe nem nyomja a játékosai vállát.

Takács Mihály, a PFLA főigazgatója arról beszélt, hogy a megnövelt létszám miatt idén a 2×40 perc helyett csak 2×30 percesek lesznek a mérkőzések, ugyanis így tudják négy nap alatt lebonyolítani az eseményt. Ismertette, hogy az A csoportba a Puskás Akadémia, a Flamengo, a Panathinaikos és a Bayern München, a B-be pedig a Bp. Honvéd, a Genk, a Sporting és a Real Madrid került.

A torna május 17-én 12.30-kor a Flamengo-Puskás mérkőzéssel kezdődik, a döntőt pedig május 21-én, Pünkösd hétfőjén 18 órakor játsszák a felcsúti Pancho Arénában. A Puskás-Suzuki Kupa rekordere a Honvéd, amely eddig ötször nyerte el a trófeát, tavaly a Real Madrid diadalmaskodott.

További tartalmak