Musorujsag
Élő Eredmények

Nem szenvedett maradandó károsodást a Haladás kapusa

Nem szenvedett maradandó károsodást a Haladás kapusa

haladas.hu/m4sport.hu
A körülményekhez képest jól van a Haladás fiatal hálóőre, Gyurján Márton, aki a Balmazújváros elleni bajnoki találkozón egy ütközést követően agyrázkódást és orrcsonttörést szenvedett.

A szombathelyiek a klub honlapján értesítették a szurkolókat, hogy kapusuk egy hosszú, a sürgősségi osztályon eltöltött éjszakán van túl, majd reggel átkerült a Markusovszky kórház fül-orr-gégészetére.

„A vizsgálatok során kiderült, hogy orrcsonttörése, agyrázkódása van, az orrán pedig öt centis nyílt seb keletkezett. Az is bizonyossá vált, hogy szerencsére nem szenvedett maradandó károsodást. Jelenleg még erős fájdalmai vannak, szédül, hányingere van – amiket ugye az agyrázkódás okoz. Az osztályon jó ellátást kap, vélhetően néhány napon belül hazajöhet, ám azt tudni kell, hogy jó időt igénybe vesz a felépülése, hiszen az orrcsonttörés nyolc napon túl gyógyuló sérülés.”

A 22 esztendős kapus mindenkinek köszöni az aggódást és azt kéri, lehetőség szerint ne keressék, mert jelen helyzetben a pihenés a legfontosabb számára.

Borítókép: Gyurján Márton jobban van, de a felépüléshez sok időre lesz szüksége (Fotó: haladas.hu)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Megdöbbentő hiba kellett a Videoton góljához
A Videoton Marko Scepovic begyötört góljával ugrott <a href="https://www.m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2018/04/21/elre-allt-a-videoton/" target="_blank" rel="noopener">az OTP Bank Liga élére</a>. A találat nem jöhetett volna létre a DVSC védője, Barna Szabolcs újabb ki nem kényszerített technikai bakija nélkül.
Magyar futball
Élre állt a Videoton
Marko Scepovic góljával a Videoton 1-0-ra legyőzte a vendég Debrecent szombaton a felcsúti Pancho Arénában a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának záró mérkőzésén, és ezzel a bajnokság élére állt.
Magyar futball
A szakadék szélén a Diósgyőr
A Diósgyőr sorozatban harmadik vereségét elszenvedve 1-0-ra kikapott szombaton a Puskás Akadémiától Mezőkövesden, a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában.
Magyar futball