Története során először Magyar Kupa-döntős a Puskás Akadémia

Ugyan a visszavágón 2-0-ás vereséget szenvedett a felcsúti együttes Debrecenben, de összesítésben 4-2-vel a Puskás Akadémia jutott a labdarúgó Magyar Kupa 2018-as döntőjébe. Pintér Attila ötödik csapatával játszhat finálét.


Az ötödik percben a vendégek, tíz perccel később a hazaiak kapusának akadt védenivalója. A következő bő húsz perc azonban mezőnyjátékot hozott veszélyes helyzet nélkül. Az aktívabb debreceniek a 38. percben szereztek vezetést: egy lecsorgó labdát a lesipuskás Tisza Tibor helyezett a felcsútiak kapujába közelről.

Takács Tamás fejesből szerzett góljával az 51. percben megduplázta előnyét a DVSC, utána azonban mezőnyfölénye ellenére helyzeteket nem tudott kialakítani. A Puskás Akadémia a 70. perctől átvette a játék irányítását, gólszerzési lehetőségeivel azonban nem élt, de így is simán jutott a fináléba köszönhetően az első mérkőzésen szerzett tetemes előnyének.

A döntőt május 23-án a Groupama Arénában rendezik, ahol a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő és az Újpest FC mérkőzésének győztesével találkozik a felcsúti csapat.

Magyar Kupa, elődöntő, visszavágó:
Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 2-0 (1-0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, v.: Iványi
gólszerzők: Tisza (38.), Takács T. (51.)
sárga lap: Szatmári (72.), Tőzsér (89.), illetve Henty (31.)

Továbbjutott: a Puskás Akadémia 4-2-es összesítéssel.

Debreceni VSC: Kosicky - Filip (Bereczki, 83.), Szatmári, Mészáros N., Barna - Jovanovic, Tőzsér, Kusnyír (Sós B., 64.), Varga K. - Tisza (Mengolo, 72.), Takács T.
Puskás Akadémia FC: Hegedüs L. - Poór, Hegedűs J., Spandler, Trajkovski - Osváth, Madarász (Perosevic, a szünetben), Márkvárt, Balogh B. - Henty (U. Diallo, 82.), Radó (Szakály P., 58.)



szerdán játsszák:
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Újpest FC 20.00 (az első mérkőzésen: 1-2) - az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.