Musorujsag
Élő Eredmények

Horváth: Tiszta lelkiismerettel nézhetünk tükörbe, ez a legfontosabb

m4sport.hu
A Balmazújváros vezetőedzője, Horváth Ferenc az Újpest elleni kupabúcsú után elmondta, játékosai mindent kiadtak magukból, így tiszta lelkiismerettel nézhetnek tükörbe. A bajnoki hajrára azért nagyon rendet kell rakni a fejekben, mert a csapat elhitte, hogy ott lehet a fináléban.

A Balmazújváros hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Újpesttel, így 2-1-es összesítéssel a lila-fehérek jutottak a Magyar Kupa döntőjébe, ahol a Puskás Akadémia lesz az ellenfelük.

A Balmaz vezetőedzője, Horváth Ferenc a mérkőzés után elmondta, csapata mindent megtette, játékosai a maximumot nyújtották.

„A legfontosabb mindig az, hogy tiszta lelkiismerettel tudjunk tükörbe nézni. Az eredmény az néha másodlagos. Nemcsak a fociban, más dolgokban is. A srácoknak most nem szabad, hogy fájjon a szíve, tovább kell lépni, ami azért nem lesz egy könnyű mutatvány.”

A Balmazújváros sereghajtó az OTP Bank Ligában, Horváth pedig úgy érzi, a bajnoki hajrára muszáj lesz kicsit felrázni az együttest, mivel a kupabúcsú azért fájó, és ez negatívan hathat a bennmaradásért folytatott küzdelemben.

„Nem tudom, mit hoz ki belőlük, hogy nem jutottunk a döntőbe. Reális esélyünk volt rá, ezért kiscsit el is hittük, hogy ott lehetünk a fináléban. Hozzá kell majd nyúlnunk a pedagógiai módszerekhez, mert itt edzésről már szó sincs, itt arról szól a történet, hogy rendet tudunk-e tenni a fejekben.”

Az együttes csapatkapitánya, Sigér Dávid nem tudja, mi kellene ahhoz, hogy végre átszakadjon a gát:

Az Újpest mestere, Nebojsa Vignjevics is elismerően nyilatkozott a Balmazújvárosról:

További tartalmak