Musorujsag
Élő Eredmények

Nem az ellenfelek jelentik a Vasas legnagyobb problémáit

M4 Sport
Vida Máté szerint a kiesés ellen küzdő Vasas most nehezebb helyzetben van, mint két éve, amikor az utolsó mérkőzésen – az ő MTK-nak lőtt távoli góljával – sikerült kiharcolni a bennmaradást az élvonalban.

„Kieső helyen vagyunk, mondhatni, nem a mi kezünkben van a sorsunk. Persze ha több meccset megnyerünk, akkor szerintem nem lehet probléma, de tényleg nagyon éles a helyzet és nem egyszerűek a hétköznapok” – nyilatkozta az M4 Sport Játékoskijáró című műsorában az angyalföldiek középpályása.

A sérüléséből visszatért Gaál Bálint szerint szerint szerencsés esetben négy pont is elég lehet az élvonalban maradáshoz. „Hattal viszont úgy gondolom, hogy már bent tudnánk maradni” – mondta a csatár, aki úgy gondolja, kemény négy forduló vár rájuk a következő hetekben.

A Vasas legutóbbi tizenhét mérkőzéséből csak kettőt tudott megnyerni, öt döntetlen mellett pedig tízszer is kikapott. A rossz sorozat miatt a tavalyi bajnoki bronzérmes és kupadöntős csapat a kiesést jelentő 11. helyen áll a Diósgyőrrel szembeni rosszabb gólkülönbsége miatt. Ráadásul a piros-kékekre nagyon nehéz hajrá vár az NB I-ben, hiszen a hátralévő négy fordulóban sorrendben a Ferencvárossal, a Videotonnal, a Haladással és a Honvéddal találkoznak. Most hétvégén az éllovas FTC otthonában vizitál a Vasas, amely az előző idényben kétszer is győzni tudott a Groupama Arénában, igaz, a 2017-es kupadöntőt és az őszi találkozót elbukta. Ebben a szezonban kétszer találkoztak egymással a felek, a Ferencváros hazai pályán 5–2-re, idegenben 2–0-ra nyert.

Lehet kapaszkodni a tavalyi évbe, a Vasas kétszer is tudott nyerni a Groupamában, sőt, igazából három meccset játszottunk ott a kupadöntővel együtt, és egyik mérkőzésen sem kaptunk ki a rendes játékidőben. Ők is ugyanúgy görcsösen fognak játszani, hiszen a bajnoki címért mennek és egy esetleges botlás nekik is sokba kerülhet, mi pedig a kiesés ellen megyünk, úgyhogy nagyon éles mérkőzésre számítok. Nagyon bízom benne, hogy ki tudjuk használni azt, hogy a Fradi is éles mérkőzést fog játszani” – vélekedett Gaál Bálint.

A Vasast ugyanakkor a szezonban a legnagyobb kihívások elé nem is az ellenfelek, hanem a sérülések állították. „Hétről hétre jön az újabb ember, aki mondja, hogy operálni kell a térdét, a kezét, a kulcscsontját. Most valószínűleg Remili Mohamedet is műteni kell, szóval tényleg nagyon nem egyszerű a helyzetünk, főleg azt felfogni, hogy folyamatosan esnek ki az emberek. Ráadásul akik edzenek, még azok között is van több olyan játékos, aki nem százszázalékos – érzékeltette a helyzetet Vida Máté, aki szerint azonban a sérüléshullám nem lehet kibúvó. – Ha most kiesik a Vasas, az mindenkinek borzasztó lenne, szóval mindenképpen bent kéne maradni.”

Gaál Bálintnak az elmúlt hetekben csak a szurkolás maradt, így ő kimondottan nehezen élte meg az utóbbi mérkőzéseket. „Nem volt egy leányálom, megmondom őszintén. Ebben a négy fordulóban dől el minden, egészséges vagyok, megpróbálok a legtöbbet segíteni a csapatnak. Maradjunk bent, ez a legfontosabb.”

A Vasas ilyen előjelekkel megy ahhoz a Ferencvároshoz, amelyik a Paks elleni, hazai botlás után még egy ilyet valószínűleg nem engedhet meg magának. „Reaálisan nézve egyértelműen a Fradi az esélyes. Nekünk az a dolgunk, hogy meglepetést okozzunk, bravúrt hajtsunk végre, és akkor úgy gondolom, hogy ki tudjuk vívni a bennmaradást” – vélekedett Gaál.

Vida Máté hozzátette, hogy a Ferencváros ellen „jó időben, jó stadionban, jó közönség előtt csak jó meccset lehet játszani”.

OTP Bank Liga 30. fordulójának összes találkozóját élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu:

17:00 – Debrecen–Diósgyőr (M4 Sport)

17:00 – Mezőkövesd–Balmazújváros (m4sport.hu)

17:00 – Paks–Honvéd (m4sport.hu)

17:00 – Újpest–Puskás Akadémia (m4sport.hu)

17:00 – Videoton–Haladás (m4sport.hu)

19:30 – Ferencváros–Vasas (M4 Sport)

További tartalmak