Musorujsag
Élő Eredmények

Előbb zseni volt, aztán lúzer lett a balmaziak védője

M4 Sport/m4sport.hu
Olyan cselt mutatott be, mint kevesen, majd olyan helyzetet hagyott, ki amit onnan nehéz volt.
A balmazújvárosi Haris Attila Mihály a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában játszott Mezőkövesd Zsóry FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő mérkőzés végén a mezőkövesdi városi stadionban 2018. május 12-én. Mezőkövesd-Balmazújváros 1-0. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Mezőkövesd hazai környezetben 1-0-ra verte a Balmazújvárost az OTP Bank Liga 30. fordulójának kiesései rangadóján. A gólt még az első félidő legelején, alig félpercnyi játék után szerezték a hazaiak.

Az egyenlítéshez az 52. percben jártak a legközelebb a vendégek, akkor egy szabadrúgás után Tamás László elé került a labda, de ő félfordulatból, mintegy két méterről csúnyán fölé lőtt.

Azért volt furcsa ez a mozdulat tőle, mert az első félidő hajrájában utolsó emberként pazar mozdulattal vett át egy labdát. Sarokkal úgy tette maga elé, hogy becsapta vele Kosztát, és máris indíthatott egy támadást.

További tartalmak