Musorujsag
Élő Eredmények

Lanzafame duplájával centikre a dobogótól a Honvéd

MTI/M4 Sport
A tavalyi bajnok Budapest Honvéd Davide Lanzafame duplájával 2-1-es győzelmet aratott szombaton Pakson a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában.

A mérkőzés elején azonnal vezetést szerzett a Honvéd, ugyanis az Eppel buktatásáért megítélt büntetőt Lanzafame értékesítette. A bekapott gól hatására a Paks magához ragadta a kezdeményezést, de komoly dolga nem akadt a vendégek kapusának. A meleg hatására a játékvezető ivószünetet rendelt el, de utána sem lett eseménydúsabb a találkozó, a Paks támadott, helyzeteket azonban nem tudott kialakítani a szünetig.

Jót tett a Paksnak a félidőben végrehajtott kettős csere, s éppen az egyik friss játékos, Szakály egyenlített. A folytatásra a meccs is felpörgött, továbbra is a hazaiak játszottak fölényben, de a vendégek is veszélyesebb támadásokat vezettek, egy ilyen végén Lanzafame ismét a fővárosiakat juttatta előnyhöz. A hátralévő időben egyre nagyobb nyomást gyakorolt a Paks, a hajrában számos egyenlítési lehetősége volt, de a zöld-fehér játékosok vagy célt tévesztettek, vagy Gróf védett, így a lehetőségeit jobban kihasználó Honvéd gazdagodott három ponttal.

A kispestiek sikerükkel – többek között éppen a Paksot megelőzve – feljöttek a negyedik helyre.

OTP Bank Liga, 30. forduló:

Paksi FC-Budapest Honvéd 1-2 (0-1)

Paks, 1135 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Szakály D. (49.), illetve Lanzafame (2., 63., az elsőt 11-esből)
sárga lap: Kulcsár D. (19.), Gévay (64.), Fejes (72.), illetve Gazdag (75.)

Paksi FC:
Rácz – Kulcsár D., Fejes, Gévay, Szabó J. – Simon Á. (Nikházi, 86.) – Haraszti, Kecskés, Bertus, Bartha (Szakály D., a szünetben) – Hahn (Simon A., a szünetben)

Budapest Honvéd:
Gróf – Heffler, Kamber, Bobál D. (Kosút, 66.) – Lukács (Holender, 56.), Pölöskei, Gazdag, Banó-Szabó (Tömösvári, 84.), Kukoc – Eppel, Lanzafame

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Magabiztos Vidi-győzelem, egyre nagyobb bajban a Balmaz és a DVTK
A Balmazújváros és a Diósgyőr is idegenben kapott ki, a Puskás Akadémia az Újpest vendégeként győzött, míg a Videoton háromgólos győzelmével lépéskényszerbe hozta a Fradit, amely hazai nem bírt a Vasassal, így ismét a Vidi az élen.
OTP Bank Liga