Musorujsag
Élő Eredmények

Sára néni, mindenki Nagymamája csak egy valamit hiányolt a mennyein

Sára néni, mindenki Nagymamája csak egy valamit hiányolt a mennyein

m4sport.hu
Horti Gábor a Pilis–Nagykőrös meccsen gólt nem lelt, de rátalált az egyik legkitartóbb, leghűségesebb szurkolóra az országban. Mennyei megyei élmények következnek.

Azért a szükség elég nagy úr, például Pilisen! Akkora sérüléshullám ütötte meg a csapatot, éppen csak ki tudtak állni a bajnokságban nagyot menő Nagykőrös elleni Pest megyei bajnokira! Halgas Tibor, egykori Fradi-, DVTK-, Videoton-spíler, manapság pilisi tréner csak három cserével vágott bele a 90 percbe, a távoli rokon, a talán másodunokatestvér, Halgas István edzette vendégek ellen! Szóval nyolcan sérültet jelentettek, emiatt előkerültek a fiatalok. Bátor döntés volt, mondjuk más sem maradt, de megérte! Példásan helytálltak a fiatalok!

Nem a hazaiak voltak az előzetes esélyesek, erre viszont nagyon tettek. Az első pillanatok viharos vendégrohamát túlélték, egyre markánsabb lett a szükségcsapat, sőt karakteres akciókat futtattak a nagyszámú közönség vastapsa közepette! Nem adták magukat a fiatalok, az öregek meg szépen lehozták a melót. Kemény volt a mérkőzés, nagy tempóval, karcos összecsapásokkal, csattogó bokával. Péli Zsombor játékvezető jól kezelte a tüzes férfiakat, az más kérdés, hogy majdnem az összes sárga lapját kiosztotta. Nyolcszor figyelmeztette a játékosokat, volt ebben műesés, sprőd belépő, sőt egy mini ketrecharcot is ezzel a fegyelmező kártyával szigorított a spori! Egy valami nagyon hiányzott a csatakos veretésből: a gól! Attól még feszesebb lett volna minden, és erre a 70 éve pilisi focimeccsre járó, örök bérletes, Bencze Kálmánné, Sára néni, mindenki Nagymamája is nagyot és elismerően bólintott volna! Ő csak tudja, 14 éves kora óta jár a pályára, nagyon boldog lett volna ha 84 évesen lát egy gólt. Egyértelműen egy Pilisi LK-Legenda Sport gólt!

Nem látott, jön a következő hazai meccsre is!

Pilisi LK Legenda Sport – Nagykőrösi Kinizsi FC 0-0.

A találkozót teljes egészében itt megtekinthető.

További tartalmak