Musorujsag
Élő Eredmények

Michael Oenning száz százalék esélyt lát a Vasas bennmaradására

M4 Sport
A Vasas az utolsó helyről várja a Haladás elleni mérkőzést az OTP Bank Liga 32. fordulójában. Michael Oenning vezetőedző bízik a csapatban, az M4 Sport Játékoskijáró című műsorának nyilatkozva száz százalék esélyt adott a bennmaradásra.

„Természetesen száz százalék esélyt látok arra, hogy bent maradunk. Bízom a csapatomban és az elvégezett munkában. Tudjuk, hogy az utolsó másodpercig kiélezett lesz a verseny, akárcsak két évvel ezelőtt. De az a jó az egészben, hogy a kezünkben van a sorsunk, nem kell másokkal foglalkoznunk, a többieknek szurkolnunk. Ha az utolsó két mérkőzést megnyerjük, akkor bent maradunk az első osztályban, ez a célunk” – mondta a német szakember.

Két évvel ezelőtt hajszálon múlt a Vasas bennmaradása az NB I-ben, amit tavalyi remek teljesítmény követett, és egészen a dobogó harmadik fokáig meneteltek az angyalföldiek. A hullámvasútról idén sem szálltak le a piros-kékek, a Videoton elleni vereség után, két fordulóval a bajnokság vége előtt az utolsó helyig sodródtak.

Gaál Bálint felevenítette, hogy tavaly ilyenkor harmadikak lettek és a kupadöntőre készültek, most pedig egész más a helyzet. „Egy csapat életében nem szabadna egyik évről a másikra ilyen hullámzó teljesítmények előfordulnia. Két meccsünk van, ezen a két meccsen mindenkinek minen erőtartalékát ki kell adna, ami maradt, és akkor meglehet a hat pont” – mondta a támadó, aki szerint szerencsés esetben négy szerzett ponttal is bent lehet maradni, de az már nem csak a Vasason múlik.

Gaál Bálintot 2019. december 31-ig köti szerződés a Vasashoz, a támadó pedig akkor sem tervez távozni, ha jövőre a másodosztályba kerül az együttes, akkor sem távozik. „Nem mondom azt, hogy minden labdarúgó álma az NB I-ből kiesve az NB II-ben futballozni, de az élet mindig próbára teszi az embert. Ha az NB II-ben kell futballozni, akkor ott kell megtenni mindent a Vasas sikeréért. De az van a fejünkben, hogy ilyen ne forduljon elő és megtartsuk az NB I-es tagságunkat.”

Az angyalföldiekre két kemény ütközet vár az utolsó két fordulóban: az első akadályt a Haladás jelenti, a másodikat pedig a Honvéd. Előbbinek a biztos bennmaradásért kell pontokat gyűjtögetnie, utóbbinak a harmadik hely megszerzéséért. „A Haladás sokkal jobb helyzetben van, mint mi, négy ponttal van előttünk. Ha két mérkőzésen szereznek két pontot, nekik már biztos a bennmaradás. Természetesen szívesen lennék a Haladás helyében, 35 ponttal” – tette hozzá az ötgólos csatár.

Gaál Bálint számára fontos mérföldkő lesz a vasárnapi mérkőzés, hiszen századik NB I-es meccsére készül, ráadásul pont az ellen a Haladás ellen jubilál, amelytől Angyalföldre érkezett. „A Haladás mindig a szívem csücske, hiszen Vas megyei, Szombathely melletti vagyok.”

A vasárnap 17 órakor kezdődő Vasas–Haladás mérkőzést az m4sport.hu közvetíti élőben.

További tartalmak