Horti záró Mennyei Megyei-intelme: csak okosan a csillámpónizással!

Akkor vasárnap fogja magát az egész világ, és az m4sport.hu és a Mennyei Megyei segedelmével elköltözik Taksonyba! Ennél nincs jobb szórakozás! Ünnep lesz!

„Hiszen bajnok a Taksony megye egyes felnőtt csapat! Már május 26-án a sülysápi nagyon szép, 7-0-ával lehozott diadal után kiderült: övék az ország legnagyobb megyéjének, tehát logikailag legerősebb bajnokságának aranyérme! Vasárnap otthon is lesz mit ünnepelni, végre hivatalosan, lezárósan, kikezdhetetlenül!

Igaz a csütörtöki elmaradt mérkőzés pótlása nem úgy sikerült, ahogyan azt a taksonyi tréner a meccs előtt kigondolta, ám a Szentendrén kimért vereség nem osztott, szorzott.  Azért nem árt az óvatosság, ezek a hírverő, „áh, az tuti győzelem lesz” típusú meccsek hordozzák a legtöbb időzített bombát, erre nyilván jól figyelnek majd a hazaiak! A szotyizó publikum látott már elég ünneprontást a megyei erőfelmérőkben, tehát csak okosban a csillámpónizásban!

Túlzás lenne azt állítani, hogy a vendégek életük nagy formáját hozzák, az utóbbi 5 fordulóban egyszer sem kaptak 3 pontot, talán nem ők a 100 százalékig esélyesek. Viszont a világ látta, ahogyan Dávid legyőzte Góliátot, igaz az legenda, meg csak egyszer fordult elő! Abban azért szabad és kell is bízni, hogy a vendégek dacba jönnek, megkeserítik a háziurak életét!

Erre gondolva lehet kapacitálni a Föld nevű játéktér összes nézőjét, Fokvárostól Alaszkáig és Lisszabontól Mátészalkáig, hogy tapadjanak az m4sport.hu-ra.

Vasárnap 17 órától Taksony–Tököl Pest megyei bajnoki meg ünnepség, boldogság, szelfizés, egymás nyakába borulás!"