Musorujsag
Élő Eredmények

Buzsáky: Elkeserítő, kudarcot vallottunk, nem volt visszaút

M4 Sport
Keserűen értékelte a magyar válogatott teljesítményét Buzsáky Ákos a Fehéroroszországban játszott, 1–1-es döntetlent hozó felkészülési mérkőzés után.

„Fizikálisan, mentálisan és játéktudásban is felülmúltak minket a fehéroroszok, és számunkra hízelgő ez az 1–1. Ha fehérorosz szakértők lennénk, akkor most boldogan ülnénk itt és olyan dolgokat tudnánk elemezni, amit néha öröm volt nézni. Elkeserítő. Egy ilyen első félidő után én úgy gondoltam, hogy a második félidőben a friss játékosok tudnak egy kis lökést adni. Olyan szinten vallottunk kudarcot szerekezetben és védekezésben is, hogy onnan már nem nagyon volt visszaút” – mondta az M4 Sport szakértője a meccs után.

A korábbi válogatott játékos hozzátette, egyénileg sem tudták felvenni a játékosok a küzdelmet az ellenfeleikkel. „Ha egyszerűen nézzük a futballt, akkor minden egyes játékosnak van egy ellenfele vele szemben. Úgy indul a labdarúgás, hogy meg kell nyerni a párharcokat a velem szemben lévő játékossal. És ha te nagyobb százalékban nyered meg ezeket a párharcokat, akkor te fogsz futballozni. Úgy gondolom, hogy most mi 80-20 százalék arányban vesztettük el a párharcokat. Alig volt nálunk a labda, az ellenfél elkezdett dominálni. Egy olyan csapat, amelyikről tudtuk, hogy nem szeret dominálni. A második félidőben úgy tűnt, mintha a barzilok ellen játszottunk volna, nem azért, mert ők olyan szintű játékosok, hanem mert hagytuk, hogy felnőjenek erre a szintre.”

Buzsáky a csapat karakterét és a kapitány koncepcióját is hiányolta. „A szövetségi kapitánynak lenne a feladata meghatározni azt, hogy milyen játékot akarunk játszani, olyan típusú játékosokat kellene beválogatni a keretbe, akik alkalmasak arra a játékrendszerre, és elindulni abba az irányba, de én most úgy érzem, hogy kapkodunk, egyszer erre megyünk, egyszer arra, és igazából egy helyben topogunk.”

További tartalmak