Musorujsag
Élő Eredmények

A kieső egyik legjobbját igazolta le a Fradi

m4sport.hu
Sigér Dávid az első nyári érkező az Európa Ligára készülő zöld-fehéreknél.
(fotó: fradi.hu) (fotó: fradi.hu)

Alig kezdték el az edzéseket a bajnoki ezüstérmes Ferencváros labdarúgói, máris új játékossal bővült a keret. Amint arról a klub hivatalos honlapja beszámolt, leigazolták Sigér Dávidot, aki a Balmaz Kamilla Gyógyfürdőtől érkezik a Népligetbe.

A középpályás 1990. november 30-án született Debrecenben, és szülővárosában tanulta a futball alapjait. A DVSC első csapatába azonban nem tudta beverekedni magát, mindössze néhány Ligakupa-mérkőzésen lépett pályára.

A 2013/14-es szezonban, a Mezőkövesd színeiben mutatkozott be az élvonalban, majd 2014 nyara óta a Balmazújvárost erősítette. A 2016/17-es szezonban alapembere volt a feljutást kiharcoló balmazi alakulatnak, majd a 2017/18-as szezonban közel járt ahhoz, hogy csapatkapitányként és a középpálya vezéreként élvonalban tartsa a narancs-feketéket.

Szerződtetése már a téli átigazolási szezonban is szóba került, végül azonban csak most sikerült nyélbe ütni az üzletet. Sigér négy gólt lőtt az előző bajnokságban, az elsőt épp a Fradi ellen.

További tartalmak