Musorujsag
Élő Eredmények

Leekens üzent a menesztését követelő drukkereknek

MTI
Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megérti a szurkolók reakcióit, akik a távozását követelték szombaton, az Ausztráliától elszenvedett 2-1-es vereséget követően.

A belga szakvezető irányításával a nemzeti együttes hazai pályán kikapott a kazah (2-3) és a skót (0-1) együttestől is, míg a fehérorosz gárdával múlt szerdán 1-1-es döntetlent játszott Bresztben. A szombati felkészülési találkozón a Groupama Arénában a drukkerek elégedetlenségüknek adtak hangot, s Leekens a hazai szövetség honlapjának elmondta: hallotta, hogy a szurkolók üzentek neki.

„Ez érthető is, mert eljöttek a meccsre, támogatták a csapatot, viszont nem olyan eredmény született, amilyet szerettünk volna. Higgyék el, önökhöz hasonlóan mi is csalódottak voltunk, hiszen mi is a győzelmekért küzdünk. Éppen ezért mindig azért dolgozunk, hogy sikeresek legyünk és ezzel örömet okozzunk önöknek, szurkolóknak” – idézte az mlsz.hu a 69 esztendős trénert, aki hozzátette: bízik abban, hogy az oroszországi világbajnokságra készülő ausztrálok ellen a pozitívumokat is látta a közönség a csapat játékában. Azt is reméli, hogy a drukkerek ősszel is támogatni fogják a csapatot a Nemzetek Ligája összecsapásain. „Mi pedig immár nemcsak a játékot, hanem az eredményt illetően is sok örömet tudunk majd okozni” – fogalmazott Leekens.

A magyar együttes szeptember 8-án Finnországba látogat, majd három nappal később – zárt kapuk mögött – a görögöket fogadja az újonnan induló sorozatban.

További tartalmak