Musorujsag
Élő Eredmények

Bognár: Az MTK-nál végre ki tudom hozni magamból, ami eddig nem jött ki

m4sport.hu
A Mezőkövesd mezét az MTK-éra cserélő Bognár István mindig is kötődött a klubhoz, amelynél úgy érzi, végre ki tud majd teljesedni.

A középpályás a Mezőkövesdből igazolt a frissen feljutott MTK-ba, amely csapattal 2 éves szerződést kötött.

És hogy miért választotta Feczkó Tamás együttesét?

„Egyrészt a játékstílusom passzol az MTK-hoz, másrészt pedig úgy érzem, itt végre meg tudom mutatni azt, ami bennem van, de eddig még nem jött ki. Illetve a család nagy része is kötődik a klubhoz, édesapám 1987-ben itt lett bajnok.”

A 27 éves középpályás elmondta, egyénileg legalább 15 kanadai pontot vár magától, a bajnoki szereplést illetően a felsőház, a Magyar Kupában pedig a döntő a cél.

További tartalmak