Marco Rossi üzent Nikolicsnak és a magyar szurkolóknak is

Marco Rossi, a magyar válogatott új, kedden kinevezett szövetségi kapitánya kijelentette, kizárólag motivált játékosokra számít a nemzeti csapatban.

(fotó: MTI/Czeglédi Zsolt) Marco Rossi (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)



Kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség közölte: a Budapest Honvéddal 2017-ben bajnoki címet nyerő olasz szakember váltja a magyar válogatott kispadját négy sikertelen felkészülési mérkőzést követően elhagyó Georges Leekenst. A 2017/2018-as idényben a dunaszerdahelyi DAC együttesét irányította, amellyel bronzérmet szerzett és 25 év után nemzetközi kupaindulást az együttes.

Marco Rossi az M4 Sportnak adott interjújában elárulta, Csányi Sándor, az MLSZ elnöke egy héttel ezelőtt, azaz nem sokkal az ausztrálok elleni 2–1-es vereséget  követően kereste meg.

„Megbeszéltünk egy találkozót, amelyre kedden került sor, onnantól pedig minden nagyon gyorsan történt.”

A teljes interjút a lejátszóra kattintva tekintheti meg:

Rossi elmondta, büszkeséggel tölti el a magyar kapitányi poszt, amely nagy elismerés számára. Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa szomorúan vette tudomásul távozását, de mindenben támogatta. Hozzátette, amíg a felvidéki nem találja meg utódját, addig ő tölti be a vezetőedzői posztot, egészen az Európa Liga első fordulójáig.

Lépésről lépésre

Rátérve a magyar válogatottra, mivel bemutatkozó mérkőzése az ősszel rajtoló Nemzetek Ligája első fordulójában lesz, a keretben nem tervez jelentős változásokat, ezt az MLSZ elnökségével is egyeztette.

„Lépésről lépésre szeretném beépíteni a fiatal játékosokat, játszanak itthon vagy külföldön. Nem lesz időnk kísérletezni, azonnal bizonyítanunk kell, mindenki tudja, hogy nehéz lesz, de szeretném visszahozni azt az érzést, amelyet átéltem az Európa-bajnokság idején.”

A tervek szerint a klubok is segíthetik Rossi munkáját, a Nemzetek Ligája szeptemberi indulása előtt az OTP Bank Liga-fordulót is elhalaszthatják, hogy több idő álljon rendelkezésre a felkészüléshez.

Számít Nikolics Nemanjára, aki a Leekens-érában lemondta a válogatottságot?

Budapest, 2017. november 14. Nikolics Nemanja (b) és Ugrai Roland a magyar csapat első gólja után a Magyarország - Costa Rica barátságos labdarúgó-mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2017. november 14-én. MTI Fotó: Czagány Balázs A Chicago Fire csatára május 8-án intett búcsút a nemzeti csapatnak (fotó: MTI/Czagány Balázs)



„Mint mindig, most is őszintén szeretnék beszélni. Nekem csak olyan játékosra van szükségem, aki nagyon motivált. Nem csak szavakkal, hanem tettekben is. Mindenkinek büszkének kell lennie arra, hogy a válogatott mezét viselheti és ezt nemcsak a sajtónak kell bizonyítania, hanem a pályán is meg kell mutatnia.”

„Ehhez motivált játékosok kellenek, de értékelem, ha valaki megmondja nekem, hogy »Mester, nem szeretnék sokat utazni, nem vagyok nagyon motivált«. Tényleg olyanokra van szükségem, akik maximálisan odateszik magukat.”

Rossi a magyar szurkolóktól azt kérte, segítség és támogassák a csapatot.

„Tudom, hogy vannak, akik örülnek az érkezésemnek és olyanok is, akik kevésbé, de ez természetes. Amit ígérhetek, az a maximális profizmus, ugyanúgy fogok dolgozni, mint eddig, persze érzem, hogy most jóval nagyobb a felelősségem.”

„Ez az, amire a magyar válogatottnak szüksége van”

Az interjú után az M4 Sport vb-szakértője, a 97-szeres válogatott Gera Zoltán is megosztott véleményét a kapitányváltással kapcsolatban.