Musorujsag
Élő Eredmények

Jagodics káromkodott egy egészségeset, kiállították

m4sport.hu
Mondott egy cifrát, amit a játékvezető magára vett. A meccs után elnézést kért, és tisztázták a félreértést.

A Ferencváros labdarúgócsapata magabiztos játékkal verte 3-1-re a Haladást az OTP Bank Liga harmadik fordulójában. A második félidő elején még sikerült egyenlítenie a szombathelyi csapatnak, de Lanzafame duplája eldöntötte a három pont sorsát.

Úgy tűnt, a vendégek is beletörődtek a vereségbe, mégis tartogattak izgalmat az utolsó percek. A 86. percben Bamgboye és Jagodics együttes erővel szerelték Petryakot, Szőts Gergely játékvezető azonban szabálytalannak látta az esetet és lefújta az akciót. Ezt a magyar játékos nehezményezte, amiért azonnal kiállították.

A tv-felvételekből nem derült ki, hogy mit mondott, az viszont jól kikövetkeztethető, hogy szövegért kapott piros lapot. Jagodics a találkozó után a csakfoci.hu-nak elmondta, az eset után mérgelődött egy sort, de a szavait nem a játékvezetőnek szánta.

Úgy érezte, neki címeztem, ezért egyből pirosat adott. Mérlegelhetett volna, de mivel trágár szavak hagyták el a számat, ezért jogos volt a kiállítás” – mondta Jagodics, aki a meccs után bocsánatot kért a játékvezetőtől, akivel megbeszélte a történteket és bízik benne, minél kevesebb időre tiltják el.

A Haladás továbbra is győzelem nélkül áll a bajnokságban és a harmadik fordulóban játékosai már a második piros lapot kapták. Priskint az első fordulóban könyöklésért küldték ki idő előtt.

További tartalmak