Musorujsag
Élő Eredmények

Válogatott játékosát és másik alapemberét is kirakta a keretből a DVTK

dvtk.eu
A Diósgyőr vacakul kezdte az OTP Bank Ligát, a 4 fordulót csupán egy ponttal, és immár két játékosa nélkül várja: a klub honlapján közzétett tájékoztatása alapján Ugrai Rolandot és Busai Attilát kitették az első csapat keretéből.
A diósgyőri Forgács Dávid Péter gratulál Ugrai Rolandnak a második gólja után a labdarúgó Magyar Kupában a legjobb 16 közé jutásért játszott Soroksár SC - Diósgyőri VTK mérkőzésen a XXIII. kerületi Szamosi Mihály Sporttelepen 2017. november 29-én. A Diósgyőr 3-1-re győzött. (MTI Fotó: Illyés Tibor) Busai Attila (balról a második) és Ugrai Roland (jobbról) a hétvégén biztosan nem pacsizik DVTK-gól után (MTI Fotó: Illyés Tibor)

A döntés hátteréről csak annyit közölt Tajti József sportigazgató, amennyit feltétlen muszáj.

„Fogalmazzunk úgy, hogy nem voltunk elégedettek a két játékos elmúlt hetekben mutatott teljesítményével, így a mai naptól a második csapat edzéseit kell látogatniuk. Busai Attilát és Ugrai Rolandot is személyesen tájékoztattam a pénteki edzés előtt. Most az a legfontosabb, hogy a csapat nyugodtan készüljön az MTK elleni bajnokira, ezért az ügyet egyelőre lezártnak tekintem. Ha lesz változás a játékosok ügyében, azt azonnal be fogjuk jelenteni.”

Ugrai az elmúlt szezonban 10 góljával házi gólkirály volt, a válogatottban is többször szóhoz jutott, ebben a szezonban viszont két meccsen csupán 75 percet kapott, emlékezhetünk a Puskás ellen büntetőt hibázott, amely a DVTK győzelmébe került. Busai eddig kezdő volt mindhárom fordulóban.

További tartalmak