Musorujsag
Élő Eredmények

Marko Nikolic: Százszázalékos koncentráció kell a svédek ellen

Marko Nikolic: Százszázalékos koncentráció kell a svédek ellen

MTI
A Vidi FC vezetőedzője szerint a csapatnak százszázalékos koncentrációval kell játszania a svéd Malmö ellen, és az apró részletek döntenek majd a továbbjutásról a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező keddi visszavágóján.

Marko Nikolic hétfőn a székesfehérvári sajtótájékoztatón kiemelte: a csapat megfelelően felkészült, a győzelemhez végig fókuszálni kell. A szerb szakvezető szerint az idegenbeli első meccsen 1-1-et játszott Vidi FC az egész magyar labdarúgást is képviseli a Bajnokok Ligájában. Mint mondta: szép történet eddig az európai kupaszereplés, és reményeit fejezte ki, hogy ez az álom minél tovább tart majd.

Az ellenfélről szólva a tréner úgy vélekedett, hogy igazán erős csapatról van szó, amelynek a csoportkör sem ismeretlen. Biztos volt benne, hogy két jó gárda lép majd pályára kedd este Felcsúton, ahol az összpontosítás mellett az dönt, hogy ki milyen harcos hozzáállással játszik majd.

Stopira és Marko Nikolic (Fotó: vidi.hu) Stopira és Marko Nikolic a csapat hétfői sajtótájékoztatóján (Fotó: vidi.hu)

Ezen a szinten már nem lehet hibázni, a legapróbb részletek dönthetnek a párharc kimeneteléről – fogalmazott Marko Nikolic. Bár a svéd csapatnak kell a gól, a tréner azt mondta, hiba lenne az eredmény megtartására törekedni. A lényeg, hogy nem szabad könnyű helyzeteket ajándékozni az ellenfélnek, ez lehet a továbbjutás kulcsa, de a taktika mellett a játékosok egyéni teljesítménye is fontos lesz – hangsúlyozta.

A pálya állapotára vonatkozó kérdésekre a szakvezető közölte: nem a pályával, hanem a játékkal kell foglalkozni, „mindig azokra a dolgokra koncentrálunk, amire hatásunk lehet”.

Kiemelte, nem érez nyomást a csapaton és büszke játékosaira, akik tisztelettel, de kellő hittel és önbizalommal nyilatkoznak az ellenfélről.

A fehérvári csapat védője, Stopira a sajtótájékoztatón elmondta: a csapat készen áll a mérkőzésre, de a továbbjutáshoz az kell, hogy mindenki a legtöbbet nyújtsa a pályán. Az ellenfélnek erős kerete van, tisztelni kell őket, de a Vidi FC célja a továbbjutás, és úgy gondolja, a fehérvári csapat tudja azt, hogy ehhez mi kell.

A Vidi FC múlt kedden idegenben 1-1-es döntetlent ért el a Malmö ellen, a visszavágó kedden 20 órakor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában.

Borítókép: Stopira és Marko Nikolic (Fotó: vidi.hu)

További tartalmak