Musorujsag
Élő Eredmények

Szeles 120 másodperc alatt felejtette el, hogy már van sárgája

m4sport.hu/M4 Sport
Az OTP Bank Liga 5. fordulójában a Mezőkövesd nagyon közel állt ahhoz, hogy elhozza a 3 pontot a Megyeri útról, de az Újpestnek a hajrában legalább az egyik pontot sikerült megmentenie. Ebben nagy segítségére volt, hogy egy teljes félidőt emberelőnyben játszott.

A Mezőkövesd Szalai Attila révén már a 4. percben megszerezte a vezetést, amelyet egészen a 89. minutumig sikerült megőriznie, hősies körülmények között.

A matyóföldi alakulatnak hatalmas energiákat kellett ehhez mozgósítania, mert az első félidő ráadásában emberhátrányba került, Pintér Csaba két sárga lappal az öltözőbe küldte Szeles Tamást.

Vannak esetek, amikor a nézők, szurkolók, szakembereket értetlenkedve állnak egy-egy hasonló esett előtt, amikor teljesen egyértelműen látható, hogy egy elvileg profi szemlélettel bíró labdarúgó elképesztően fegyelmezetlen.

Szeles Tamás esete pontosan ilyen. 43 perc 40 másodperc telt telt el a mérkőzésből, amikor a mezőkövesdi játékos szabálytalanul állította meg Diallót. Tipikus taktikai szabálytalanság, Szeles amolyan ‘vagy a labda, vagy a baba’ módon lépett oda a mali játékosnak. Hogy sárga lapot ért-e, talán véleményes, de adható volt, maga Szeles sem reklamált különösebben az ítélet miatt.

Szeles Tamás első szabálytalansága Diallóval szemben. Szeles Tamás első szabálytalansága Diallóval szemben.

Ahogyan az a számból kiderül, már erősen a félidő hajrájában jártunk ekkor. Egészen pontosan 120 másodperc telik el – azaz már a játékrész ráadása zajlik -, amikor az a Szeles Tamás, aki két perce sárgát kapott, úgy száll bele nyújtott lábbal – újfent – Diallóba – 45:40-kor -, amiért a sárga cédula már elvitathatatlan.

A kérdés adott: miért tette ezt? Tökéletesen kellett tudnia, hogy már van egy sárgája, hogy az imént kapta, a szünet előtt állnak a felek, csapata vezet, erre beleszáll a légiósba.

Szeles Tamás második szabálytalansága Diallóval szemben. Szeles Tamás második szabálytalansága Diallóval szemben.

Lehet, hogy az első lap egy picit szigorú volt, de ez ezen a ponton teljesen lényegtelen. Már megkapta, vagyis attól a pillanattól kezdve kötelessége lett volna úgy védekeznie, hogy ne kapjon még egyet. Ha a második félidő hajrájában kapja a második figyelmeztetést, akkor is ejnye-bejnyézik az ember, de így, hogy a két esemény között 120 másodperc telik el, csak ámulunk, hogy egy profi ezt megengedi magának.

Ráadásul az edző, Kuttor Attila az eset után szóváltásba kerül a játékvezetővel, aminek eredménye, hogy a lelátóról nézheti tovább a meccset. Érthető a mester feszültsége, nem derül ki a képek alapján, hogy mit reklamált, de az biztos, hogy nem a bíróhoz kellett volna fordulnia, sokkal inkább játékosához, aki pont akkor vonult le a pályáról.

A csapat emberhátrányba került, mesterét elveszítette, és még zsebben érezhető két pontnak is búcsút inthetett, amit talán megtarthatott volna, ha nincs Szeles butasága. Persze ez utóbbi így, már csak feltételezés.

További tartalmak