Musorujsag
Élő Eredmények

Nem bírt egymással a Kisvárda és a Diósgyőr

MTI
A Kisvárda szinte végig támadta a mérkőzést, de a nagyobbnál nagyobb helyzeteket is kihagyta, így be kellett érnie egy ponttal.

Megszerezte második pontját a labdarúgó OTP Bank Ligában a Kisvárda azzal, hogy szombaton hazai pályán döntetlent játszott a Diósgyőrrel a hatodik fordulóban. 

Az újonc csapat egy hete története első élvonalbeli góljával az első pontját gyűjtötte be, most pedig a másodikkal a másodikat.

A vendég DVTK sorozatban a 13. idegenbeli bajnoki mérkőzésén maradt nyeretlen.

OTP Bank Liga, 6. forduló:
Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 1-1 (0-1)
Kisvárda, 2137 néző, v: Szőts
gólszerzők: Vári (51., tizenegyesből), illetve Mihajlovic (41.)
sárga lap: Horváth Z. (27.), illetve Tóth B. (45.), Karan (49.), Forgács (89.)
Kisvárda:
Felipe – Melnyik, Ene, Vári, Protic (Mitosevic, 59.) – Lucas, Misic (Karaszjuk, 83.) – Ilic, Goszonyi (Sassa, a félidőben), Anderson – Horváth Z.
DVTK:
Antal – Sesztakov, Brkovic, Karan, Nagy T. – Tóth B., Tajti, Bárdos (Forgács, 78.)- Makrai (Hasani, a félidőben), Mihajlovic, Vernes (Joannidisz, 68.)

 

Jó iramban, kisvárdai fölénnyel kezdődött a mérkőzés. A hazai csapat már az ellenfél térfelén letámadott és többször eljutott kapura lövésig. Mintegy húsz perc elteltével ugyan visszavett az iramból, de a szórványos diósgyőri támadásokat így is magabiztosan szűrte meg. Végig fölényben futballozott a hazai csapat, ez azonban nem járt azzal, hogy sok nagy helyzetet dolgozott volna ki, több távoli lövése ugyanakkor veszélyes volt. A hajrában viszont váratlanul vezetést szerzett a DVTK: egy bal oldali szöglet után a lecsorgó labdát Mihajlovic az öt és felesről, középről passzolta a hazai kapuba.

A második félidő elején a Kisvárda büntetőből egyenlített, Karan húzta földre a mezénél fogva Horváthot, a tizenegyest Vári higgadtan a bal alsó sarokba lőtte. Ezután ismét lendületbe jött a hazai együttes, amely végig sokkal aktívabban játszott, mint a DVTK. A vendégcsapat alig jutott el a kisvárdaiak tizenhatosáig, miközben a hazaiak többször is közel álltak a gólszerzéshez és ezzel első élvonalbeli győzelmük kiharcolásához, ami azonban végül nem jött össze nekik.

további eredmények:

Budapest Honvéd-Debreceni VSC 3-0

Mezőkövesd Zsóry FC-Ferencvárosi TC 0-1

Paksi FC-Puskás Akadémia FC 3-2

Szombathelyi Haladás-MTK Budapest 1-2

A tabella:
1.  Ferencváros                  6  5   1   –     15-4  16 pont
2.  Budapest Honvéd              6  5   –   1     12-5  15
3.  MTK Budapest                 6  4   1   1     11-9  13
4.  Debreceni VSC                6  2   3   1      8-8   9
5.  MOL Vidi FC                  4  2   2   –      9-2   8
6.  Újpest FC                    5  1   3   1      5-6   6
7.  Paksi FC                     6  1   3   2      7-9   6
8.  Mezőkövesd Zsóry FC          5  1   2   2      5-5   5
9.  Diósgyőri VTK                6  1   2   3     5-10   5
10.  Szombathelyi Haladás         6  1   1   4     8-12   4
11.  Puskás Akadémia              6  –   2   4     7-11   2
12.  Kisvárda Master Good         6  –   2   4     2-13   2

A 3. fordulóból a MOL Vidi FC-Mezőkövesd Zsóry FC, valamint a 6. fordulóból a MOL Vidi FC-Újpest FC mérkőzést a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-selejtezői miatt elhalasztották.

További tartalmak