Musorujsag
Élő Eredmények

A Liverpoolban nevelkedett védő a DVTK-ban folytatja pályafutását

A Liverpoolban nevelkedett védő a DVTK-ban folytatja pályafutását

m4sport.hu/http://dvtk.eu
A Sándor Károly Akadémián és Liverpoolban pallérozódó Polgár Kristóf a DVTK hetedik nyári igazolása.

A 21 éves jobb oldali védő Keszthelyen kezdte pályafutását, majd a ZTE csapatában figyelt föl rá a Sándor Károly Akadémia, ahonnan egyenes út vezetett számára Liverpoolba. Az angol klub utánpótlásában két évet játszott, de az első csapatban azonban nem kapott lehetőséget.

2016 nyarán Magyarországra igazolt, a Haladás játékosa lett. A Dunántúlon is két évet töltött, összesen 43 bajnokin lépett pályára az élvonalban, egy gólt szerzett.

Ugyan lezárult az átigazolási időszak, de szabadon igazolható játékosként Polgár Kristóf hétfőn aláírta új szerződését Diósgyőrben, miután részt vett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.

„Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek – mondta el Polgár Kristóf. – A Diósgyőr egy remek klub, amely mögött ott áll a nagyszerű szurkolótábora, és az egész város. Amikor a DVTK ellen léptünk pályára, mindig egy harcos csapat várt ránk, rendre nehéz meccset játszottunk. Már javában tart a bajnokság, kialakult egy csapat, amibe nem lesz egyszerű beverekednem magam, de ez az elsődleges célom, amiért mindent meg fogok tenni. Az MTK-ban hasonló, passzolós, kreatív játékstílusban játszottunk, mint amit most Fernando Fernandez kér, ez közel áll hozzám, ami segíti a beilleszkedésem a csapatba.”

„Polgár Kristófot nem kell bemutatni a magyar focit ismerőknek, már az átigazolási szezon elejétől figyeltük, azzal a szándékkal, hogy szerződtessük – nyilatkozta Tajti József, a DVTK sportigazgatója. – Leigazolása a csapatépítés része, személyében egy olyan fiatal, tehetséges jobbhátvédet találtunk, aki hosszú távon a DVTK erőssége lehet.”

Borítókép: Polgár Kristóf a Diósgyőr labdarúgócsapatának hetedik nyári igazolása. (Forrás: dvtk.eu)

További tartalmak