Musorujsag
Élő Eredmények

Marco Rossi és stábja 45-50 magyar futballistát tart szemmel

Marco Rossi és stábja 45-50 magyar futballistát tart szemmel

MTI
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem tett le arról, hogy a jövőben csapatával alkalmazza kedvenc taktikai hadrendjét, a háromvédős rendszert.

„A formáció elsajátításához sokkal több idő kell, elsősorban azért, mert más automatizmusokat követel meg a játékosoktól, mint a négyvédős rendszerek” – mondta az olasz szakvezető, aki annak apropóján nyilatkozott a molcsapat.hu oldalnak, hogy az épülő Puskás Ferenc Stadionban pályabejáráson vett részt.

Az 54 éves Rossi hangsúlyozta: számára egyébként sem a hadrend a lényeg, hanem a „játékkoncepció”. Szerinte az a fontos, hogy a válogatott több felállásban tudjon játszani úgy, hogy mindenki tudja a saját szerepét, és meccs közben tudjon felállást váltani úgy, hogy ne zavarodjon össze.

Rossi kiemelte még a pszichológiai felkészítés jelentőségét, amelyet ő kiemelten fontosnak tart: „Görögország legyőzése elképesztően fontos volt számunkra, mert a három pontnál sokkal többet adott: önbizalmat. Egy magabiztos játékosokból álló csapattal könnyebb együtt dolgozni, új dolgokat begyakorolni, sőt meccselni is. Azt akarom, hogy a fiúk higgyenek magukban!”

Marco Rossi és stábja 45-50 magyar labdarúgót tart szemmel (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

A kapitány elmondta, sok játékost figyel: „A stábommal nem kevesebb, mint 45-50 magyar futballistát tartunk szemmel. Nem azt nézzük, hogy ki milyen technikás, hanem azt, hogy vannak-e olyan tulajdonságai, amikkel a csapatunk segítségére tud lenni. Nem világsztárokat akarunk előbányászni, hanem olyanokat, akik tudnak és hajlandóak együtt küzdeni velünk. Értik a céljainkat, és akarnak tenni értük. Ez kell nekünk!” – fogalmazott.

A tréner múlt szombaton Finnországban 1–0-s vereséggel mutatkozott be a nemzeti együttes kispadján, majd kedden zárt kapus mérkőzésen a görögök 2–1-es legyőzésével javított hazai pályán a Nemzetek Ligájában. Az első alkalommal kiírt európai sorozatban a nemzeti együttes az októberi dupla fordulóban előbb 12-én Görögország, majd három nappal később Észtország vendége lesz.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Marco Rossi: Fantasztikusak voltak a játékosok!
Marco Rossi szövetségi kapitány első két mérkőzése után elsősorban a labdarúgó-válogatott játékosainak hozzáállását dicsérte, amelyet a Nemzetek Ligája-mérkőzéseken tapasztalt.
Magyar futball
Gulácsi Péter: „A stadion mellett szurkolók is részesei a győzelemnek”
A görögök 2–1-es legyőzését követően az M4 Sportnak nyilatkozó összes válogatott játékos kiemelte, mennyire hiányoztak a magyar szurkolók a Groupama Arénából. A meccs második félidejében aztán megérkeztek az Üllői útra és a stadionban is hallható volt a buzdításuk. Gulácsi Péter külön megjegyezte, ez mennyi erőt adott a fáradó csapatnak és reméli, amikor legközelebb hazai nézők előtt játszhatnak, még a saját kezükben lesz a sorsuk a Nemzetek Ligájában.
Magyar futball
Marco Rossi: A jövő szempontjából fontos ez a három pont
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi nem magyarként is nagyon büszke arra, hogy az országot képviselheti, az M4 Sportnak elmondta, több dologban is javulnia kell a csapatának, azonban a legfontosabb az, hogy a válogatott megszerezte a három pontot.
Magyar futball