Musorujsag
Élő Eredmények

Freiburgban bíznak abban, hogy Sallainak meccset sem kell kihagynia

Freiburgban bíznak abban, hogy Sallainak meccset sem kell kihagynia

MTI
Christian Streich, az SC Freiburg labdarúgócsapatának vezetőedzője bízik benne, hogy Sallai Roland a fejsérülése után mielőbb, már kedden visszatérhet a pályára.

„Roland már sokkal jobban van. Amennyiben nincs zúzódás a koponyáján, már kedden, a Schalke elleni mérkőzésen visszatérhet” – idézi az edzőt a Süddeutsche Zeitung vasárnapi száma. Hozzátette, a ciprusi APOEL-től 4,5 millió euróért igazolt csatár lendületet és gyorsaságot hozott a játékukban, amire nagy szükségünk van.

Az augusztus 31-én érkezett Sallainak a szombati volt az első mérkőzése a Freiburgban. Új csapata 3-1-re győzött a VfL Wolfsburg otthonában, a magyar légiós előbb gólt szerzett, majd kiharcolt egy büntetőt, sárga lapot kapott, végül a 41. percben le kellett cserélni, mert összefejelt Ignacio Camachóval.

Jochen Saier sportigazgató szerint a magyar válogatott futballista nagyon jó munkát végzett a pályán, sőt ennél jobb nem is lehetett volna. A sérülésről elmondta, Sallai szédült és nem látott rendesen, márpedig ezeket a tüneteket komolyan kell venni, ezért cserélték le a szünet előtt.

A mostani szezonban ez volt az első sikere a Freiburgnak, amely legutóbb tavaly decemberben győzött idegenben bajnoki meccsen. Az ötödik fordulóban a Schalke 04 elleni hazai meccs kedden 20.30-kor kezdődik.

Borítókép: Wolfsburg, 2018. szeptember 22. Sallai Roland, a Freiburg játékosa, miután gólt szerzett a VfL Wolfsburg ellen a német első osztályú labdarúgó-bajnokság 2018. szeptember 22-i mérkőzésén Wolfsburgban. (MTI/EPA/Daniel Hecker)

További tartalmak