Musorujsag
Élő Eredmények

Sárváron a Fradi, Vácon a Vidi a Magyar Kupában

m4sport.hu
Az elsőosztályú csapatok alacsonyabb osztályból kaptak ellenfelet, nagy meglepetés lenne, ha bármelyik is búcsúzna a legjobb 64 között.

Pénteken, az MLSZ székházában elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolását. A 64 fős mezőnybe minden, az OTP Bank Ligában szereplő csapat kvalifikálta magát, rajtuk kívül a másodosztályból 17. a harmadik vonalból 23. míg a megyei bajnokságokból 12 csapat kvalifikálta magát. 

Az NB I-es csapatok kiemeltként nem kerülhettek össze – egészen a nyolcaddöntőkig -, és valamennyi esetben vendégként lépnek pályára. A hivatalos játéknap október 31., a továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Ha a 90 percben nem sikerül döntést hozni, akkor hosszabbítás majd 11-esek következnek. 

A címvédő Újpest a másodosztályú ETO FC Győr vendége lesz, míg a bajnok Videoton Vácra látogat. A Ferencváros az NB III-ban érdekelt Sárvár vendégeként lép pályára, míg a Honvéd a szintén harmadosztályú Jászberény vendége lesz. 

Magyar Kupa, 7. forduló
A legjobb 32 közé jutásért:
Szarvasi FC (Békés megye I.)–Haladás
Sárvár FC (NB III)–Ferencváros
Jászberény (NB III)–Budapest Honvéd
Csákvár (NB II)–Paksi FC
Dunaújváros (NB III)–Puskás Akadémia
Gyöngyösi AK (NB III)–Kisvárda
ZTE (NB II)–DVTK
Vác FC (NB II)–Mol Vidi FC
Vecsési FC (Pest megye I.)–MTK
Technoroll Teskánd KSE (Zala megye I.)–DVSC
ETO FC Győr (NB II)–Újpest FC
Ménfőcsanak (NB III)–Mezőkövesd
Kazincbarcika (NB II)–Vasas FC (NB II)
Érdi VSE (NB III)–Monor (NB II)
Lipót Pékség SE (Győr-Moson-Sopron megye I.)–FC Ajka (NB III)
Tatabányai SC (Komárom-Esztergom megye I.)–Békéscsaba (NB II)
Dabas (NB III)–Duna Aszfalt TVSE (NB II)
Budaörs (NB II)–Ceglédi VSE (NB II)
Sényő (NB III)–Makó FC (NB III)
III. kerületi TVE (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II)
Dabas-Gyón FC (Pest megye I.)–Pénzügyőr (NB III)
Balassagyarmati VSE (Nógrád megye I.)–Taksony SE (NB III)
Szekszárd UFC (NB III)–Budafok (NB II)
Iváncsa (NB III)–Pápai Perutz FC (NB III)
Viadukt SE Biatorbágy (Pest megye I.)–Szentlőrinc SE (NB III)
Balatonlelle (Somogy megye I.)–Termálfürdő Tiszaújváros (NB III)
Füzesgyarmati SK (NB III)–THSE-Szabadkikötő (NB III)
Oroszlányi SZE (Komárom-Esztergom megye I.)–Sajóbábony SE (NB III)
TARR Andráshida SC (NB III)–Nyíregyháza Spartacus (NB II)
Körmendi FC (Vas megye I.)–Soroksár (NB II)
Kalocsai FC (Bács-Kiskun megye I.)–BFC Siófok (NB II)
SZEOL (NB III)–Kaposvári Rákóczi (NB II)

 

További tartalmak