Musorujsag
Élő Eredmények

Egy félidő alatt hármat lőtt a Debrecen a Kisvárdának

Egy félidő alatt hármat lőtt a Debrecen a Kisvárdának

m4sport.hu/MTI
Egygólos hátrányból fordított, és 3-1-re nyert hazai pályán a DVSC az újonc Kisvárda ellen a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombati játéknapján.

Bátran kezdte a mérkőzést az újonc Kisvárda, amely hamar megszerezte a vezetést is. A bekapott gól „megfogta” az amúgy is gyengén játszó DVSC-t, és a vendégek a folytatásban is egyenrangú ellenfelei voltak a hazai csapatnak. A debreceniek egysíkúan, gyakran minden elképzelés nélkül játszottak, a kisvárdai védelmet szinte egyáltalán nem tudták zavarba hozni.

A szünetben két csatárt is becserélt Herczeg András, a Loki vezetőedzője. A változtatásnak hamar meg is lett az eredménye, hiszen a hazaiak támadóbb felfogásban játszottak, és 10 perc elteltével egyenlítettek, majd újabb 10 perc kellett, hogy megszerezzék a vezetést is. A Kisvárda a második félidőben alig-alig jutott el a debreceni tizenhatosig, és a DVSC a hajrában a mérkőzésen két gólt szerző Takács találatával bebiztosította győzelmét.

OTP Bank Liga, 9. forduló:

Debreceni VSC–Kisvárda FC 3–1 (0–1)

Debrecen, 2826 néző, v: Kassai

gólszerzők: Takács T. (55., 84.), Barna (66.), illetve Horváth Z. (9.)

sárga lap: Csősz (33.), Szécsi (76.), illetve Vári (8.), Lucas (11.), Misic (38.), Horváth Z. (45.), Protic (51.), Ene (81.)

DVSC: 
Nagy S. – Kusnyír, Kinyik, Pávkovics, Barna – Varga K., Csősz (Könyves, 46.), Haris, Bódi – Szécsi (Jovanovic, 76.), Bereczki (Takács T., 46.)

Kisvárda:
Felipe – Melnik, Ene, Vári, Anderson – Gosztonyi (Sassá, 61.), Lucas, Misic (Karaszjuk, 56.), Protic, Ilic (Negrut, 76.)- Horváth Z.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Horváth Ferenc: A foci nagy cirkusz, néha vándorolni kell
Fájó szívvel vált el Balmazújvárostól, de a foci nagy cirkusz, néha vándorolni kell – véli Horváth Ferenc, a Haladás <a href="https://www.m4sport.hu/magyar-foci/cikk/2018/09/27/horvath-ferenc-a-haladas-uj-vezetoedzoje" target="_blank" rel="noopener">csütörtökön kinevezett vezetőedzője</a>.
Magyar futball