Musorujsag
Élő Eredmények

Kezd betelni a pohár a diósgyőri szurkolóknál

m4sport.hu
Az ország egyik legnagyobb szurkolótábora ismét üzent a csapatnak, bízva benne, hogy magára talál az idén is gyengén teljesítő együttes.
Fernando Fernández Fernando Fernández, a DVTK vezetőedzője

A Diósgyőr labdarúgócsapata gyengén teljesít az idei szezonban. Mondhatnánk, hogy ez nem meglepő, hiszen az elmúlt két évben is csak az utolsó fordulóban sikerült kiharcolniuk a bennmaradást. Az eddigi 10 fordulóban mindössze egyszer sikerült nyernie, három döntetlen mellett hatszor is vesztesként kellett elhagyni a pályát az együttesnek. Jelenleg utolsó előttiek a bajnokságban és csak a mögöttük álló Haladást tudták legyőzni.

Az együttesnél már sok mindennel próbálkoztak az évek során. Volt külföldi, majd magyar és újra külföldi szakvezető, válogatott játékosok kerültek ki a csapatból (Lipták), és válogatott labdarúgót küldtek el (Ugrai), érkeztek új külföldi és magyar játékosok, de a javulásnak nyoma sincs.

Az elmúlt két fordulóban ugyan „pariban voltak” a Videotonnal és a Honvéddal is, mégis mindkétszer vereség lett a vége. Úgy tűnik, a szurkolók türelme eddig tartott. A napokban ugyanis több transzparenst feszítettek ki a májusban átadott új stadion közelében.

Ezeken a gyenge szereplés mellett a rossz teljesítményre és a magas jegyárakra hívták fel a figyelmet, és felteszik a kérdést, vajon az NB II-e a cél. De a csapat vezetőedzőjét, a spanyol Fernandót sem kímélik, neki egy „Ferna Game Over” felirattal üzentek.

További tartalmak