M4 Sport
Musorujsag
Élő Eredmények
#OTP Bank Liga #kézilabda #Forma–1

Az erényeink nem fedik el hibáinkat – Rossi nem megoldás mindenre

2018. 10. 14.
m4sport.hu | Szerző: Petykó Adrián
Marco Rossi meccsterve sokáig ült Athénban, végül mégis 1-0-s vereséget szenvedett a válogatott Görögországtól a Nemzetek Ligája C/2 csoportjának harmadik fordulójában. Elvonatkoztatva az eredménytől, bőven találni pozitívumot, de proaktív védekezés nem megoldás mindenre.

Nálam az első védő a csatár, és a kapus az első támadó – mondogatta a saját elképzeléséről gyakran Johan Cruyff, miközben a megvalósításában sem vallott kudarcot. Ha a futballtörténelem egyik legnagyobb hatású gondolkodójának a játékról nem is az volt az elképzelése (nagyon nem!), amit a magyar válogatottól láttunk, a védekezés a mienknél is a támadók hatékony mozgásával kezdődött, és igazából ezzel a tudatos, magasan megkezdett letámadással meg is fogta az amúgy sem eget rengető kvalitásokkal rendelkező ellenfelét.

Rossi egy ékkel, Szalaival és két szélsővel, Vargával és Sallaival kezdett, azonban amint felálltak a görögök a labdáik kihozatalához, 4-4-2-es formációra váltott. Kalmár lépett fel Szalai mellé, kizárva, hogy a görög belső védők könnyedén előreadják a labdát. Az elmélet gyakorlatban is testet öltött, mert akár középen, akár a széleken próbáltak áttörni, rendre kelepcébe kerültek, megfelelő időben érkezve mindenhol sikerült csapdázni a hazaiakat. Opcióként maradt még a felívelés, azt meg a magabiztos Orbán és Kádár vezette magyar védelem hatástalanította, nagy számban könnyedén.

Az ellenfél legkreatívabb emberének, Fortunisznak a gyakori visszalépései a szükséges esetben vele tartó középpályásunk miatt ugyancsak hatástalannak bizonyultak, egészen a 70. percig, amikor mélyen a saját térfeléről indulva játszott a védelmünk mögé, elejét véve a remek teljesítménnyel debütáló Orbán egyetlen hibáját góllal büntető támadásnak.

 

Ekkor azonban már Kalmár Zsolt helyét Kovács István vette át, és ugyan a csere érthető, hiszen Kalmárnak már volt egy sárgája és Kovács cselezőkészsége többet ígért labdaszerzéseknél, vele kevésbé működött a letámadás és a frissesség is hiányzott belőle. És aztán hátrányban kezdődtek a problémák. Akkor ütközött ki, hogy mikor az ellenfél számára ideális az eredmény, a kezdeményező játékhoz nincs meg a megfelelő minőség.

A játékunk egésze összességében reaktív, mégis kézben tudjuk vele tartani a mérkőzést, a mi akaratunk érvényesül, mert a védekezésünk viszont proaktív. Sőt mivel azt hatékonyan láttuk el pénteken, a lehetőségeink is a jó helyen megszerzett labdákból alakultak ki. Labdabirtoklásból felépített játékból ugyanis alig-alig jutunk el a kapuig – és ez nem a már-már szándékos labdaeladásokra építő ellenpresszing, két lipcsei játékosunk ide vagy oda (nagyon nem!) Pedig valljuk meg, rendeztek már magasabb színvonalú meccset a futball történetében, ha finomak akarunk lenni.

Rossi koncepciója életképes nemzetközi szinten is, de az elődök és úgy ánblok a hazai ugar alkalmatlansága ne ringasson senkit abba, hogy ennyi elég. Ez a beiratkozás szintje. És még csak nem is az elitbe. Láthatóan jól felmérte a rendelkezésre álló játékosok képességeit, elhelyezte őket a futball térképén, és ehhez igazította a stratégiáját. Amelynek megvalósításában is meccsről meccsre előbbre lép. Az építkezésben és a kommunikációban is a Dárdai-időket idézi, csakhogy romlott a számításba vehetők minősége, vagy legalább is még kevésbé készek gyors és közben eredményes fejlődésre.

Hogy még csak egydimenziós a válogatott, arról legkevésbé az olasz kapitány tehet. Hisz a világbajnoki selejtezők vége óta kialakíthatta volna az elképzeléseihez leginkább illő keretet, begyakoroltatva az általa ideálisnak tartott játékot, szerkezeti váltásokkal, automatizmusokkal, ha kapott volna rá időt Ehelyett hatványozottan hátráltatják az MLSZ hagyományosan rossz döntései. És itt nem csak arra gondolunk, hogy jó esetben hat meccs és háromnegyed év állt volna Rossi rendelkezésére, hanem arra a sok évtized óta tartó tervszerűtlenségre, melynek eredményeképp a játékosképzésünk az egyéni ambíciókat leszámítva nem termel ki nemhogy az csúcsfutballra alkalmas, hanem azt csak megközelítő labdarúgókat.

Úgyhogy egyelőre a reagáló harcmodorral mehetünk valamire, folyamatosan gyarapodó domináns időszakokkal. Ha nem így tenne Rossi, valószínűleg Bernd Storck útjára lépne, aki nem akarta belátni a merítési lehetőségeiből adódó korlátokat, lerombolva az addig felépített önbizalmat, mely a tudásunk legjavának kiadásához szükséges önismeretben gyökerezett. Az olasz mester munkája bizakodásra adhat okot az építkezéshez. Alapokat lerakott, a letámadás korszerű, de az erőforrások egyelőre ennyire elegek. Szalai mezőnymunkája kimagasló, amúgy is ez a legnagyobb erénye, ám hogy a kapu előtt is hasznát vegyük, ahhoz  már annyi segítséget kell kapnia, mint amennyit ő nyújt a mögötte játszóknak a labda elleni játéknál. De ez az a minőség, ami egyelőre nincs meg. Nagy Ádám nem Gera Zoltán, mások az erényei, hiába ad megnyugvást edzőnek, társnak, nézőnek egyaránt a labdabiztonsága (alább). A vonalak átjátszását – bár ebben javult –, az irányítást hiba tőle várni. Ahogy Kovácstól, Kleinheislertől vagy a helyezkedésben nagyot alkotó, de minden egyéb másban elmaradó Kalmártól is.

Nagy Ádám

Rossin nem kérhetők számon a futballunk hiányosságai, nem is az ő dolga megoldani. Viszont modern elgondolásának megvalósulását, merész presszióját magasabbra taksált ellenfél otthonában jó volt látni, még ha komolyan vesztett is ezzel a vámon abból, amit hozott a réven, lévén óriási energiát emésztett fel a letámadás. Ismét bizonyította, hogy jó kezekben a válogatott, de hogy eljussunk odáig, hogy az első támadónk a kapus elgondolás ne legyen öngyilkosság, az még jó ideig nem rajta mint szövetségi kapitányon múlik.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1117360"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2018/10/07089436-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
magyar labdarúgó-válogatott

További tartalmak