Musorujsag
Élő Eredmények

Nagy Ádám: Saját magunknak köszönhetjük

M4 Sport/MTI
Nagy Ádám szerint saját magának köszönheti a magyar labdarúgó-válogatott, hogy az észtek elleni 3–3-as döntetlennel elvesztette esélyét a csoportelsőségre a Nemzetek Ligájában.

„Nagyon más nem is lehet ilyenkor az emberben, mint csalódottság és keserűség. De igazság szerint saját magunknak köszönhetjük, nem lehet szerencséről vagy szerencsétlenségről beszélni” – fogalmazott a középpályás, aki rámutatott: három kapott góllal csak nagyon ritka esetben lehet nyerni. „Mind a három pillanatnyi dekoncentráltságból, fókuszvesztésből adódott, ezt nemzetközi szinten megbüntetik, még akkor is, ha nem a spanyolok ellen játszik egy csapat” – mondta.

Nagy Ádám hozzátette, a mérkőzés elején – akárcsak Athénban – a csapat „kicsit bent maradt” az öltözőben. „Ezen változtatni kell, de ez nem a szakmai stáb felelőssége, hanem nekünk, játékosoknak kell fejben úgy felkészülni, hogy a kezdő sípszótól kint legyünk a pályán.”

A Bologna légiósa rámutatott, jobb lett volna, ha az 1–0-ra elvesztett athéni találkozó máshogy alakul, akkor jobb hangulatban készülhettek volna a hétfői összecsapásra. Hozzáfűzte, azt a mérkőzést az elemzésével le kellett zárniuk, utána már a tallinni találkozóra kellett koncentrálniuk.

„Így nem írnám az Athénban történtek számlájára, saját kezünkben volt a sorsunk. Talán még látszik, hogy sok a hozzám hasonlóan nemzetközi szinten rutintalan játékos. Kevesen vannak, akik folyamatosan nemzetközi kupákban játszanak, márpedig ezek a tapasztalatok nagyon sokat számítanak. A mérkőzéseken kijönnek azzal, hogy akárcsak egy fél pillanatnyira se veszítsük el a figyelmünket, és akkor nem kapunk ilyen buta gólokat.”

Gulácsi Péter a meccs elején mutatott passzivitásban és a két „fura” gólban látta a vereség okát. „Az első kapott gólig nagyon passzívan játszottunk, előre is túl lassan forgattuk a játékot, túl lassan építkeztünk. Labdavesztés után folyamatosan lekontráztak minket, illetve nem érkeztünk oda a párharcokban, így született az első gól is. Utána gyorsan tudtunk reagálni, az első félidő második fele már kiegyenlített volt, sőt, a végén nekünk volt egy helyzetünk. Az, hogy a szünet után 2–1-re vezettünk, elvileg a mi oldalunkra kellett volna hogy billentse a meccset, utána pedig kaptunk két fura gólt…”

Mint arról korábban beszámoltunk, Marco Rossi szövetségi kapitány a mérkőzés után kiemelni csak azt tudta, hogy játékosai a hajrában sem adták fel, a védekezéssel azonban nagyon elégedetlen volt, ahogy néhány labdarúgó teljesítményével is.

Az első válogatott góljával az első félidőben egyenlítő Nagy Dominik nagyon boldog volt volt a gól pillanatában, de sajnálja, hogy a másik helyzetét nem sikerült értékesítenie, de nem csak ez bántotta. „Csalódott vagyok az eredmény miatt, és egy kicsit a játék miatt is. Azt gondoltam, az észtek ellen jobban fogunk tudni dominálni. Sajnos itt hagytunk két pontot.”

Kitért rá, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány az észtek feltérképezése után olyan támadósort próbált pályára küldeni, amelyet nem tipikus szélsőjátékosok alkotnak. „Inkább befelé mozogtunk, mert tudtuk, hogy nagy rések vannak a védők és a középpályások között. Ezt többé-kevésbé sikerült is kihasználni, hisz a gól is ebből lett.”

A magyar válogatott november 15-én az észteket fogadja a Groupama Arénában, majd három nappal később ugyanott a finnek ellen zárja a C osztály 2. csoportjának küzdelmeit a Nemzetek Ligájában.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="1118436"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2018/10/K_EPA20181015284-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak