Az edző nem tud gólt lőni – ilyen volt a Haladás játéka a Honvéd ellen

Az edzőváltáson átesett Haladás öt ponttal az OTP Bank Liga tabellájának utolsó helyén szerénykedik 12 fordulót követően, azonban a Honvéd elleni mérkőzést megnézve felmerülhet a kérdés: valóban a tréneren múlik minden?

Szeptember végén érkezett a hír, hogy Michael Hippet Horváth Ferenc váltja a kispadon a szombathelyi együttesnél. Az edzőváltás láthatóan nem segített a Haladáson, amely az elmúlt öt találkozóján még egy döntetlent sem tudott kiharcolni.

Horváth Ferenc a legutóbbi, Honvéd elleni összecsapás után már áldozati kecskét emlegetett, de kiemelve néhány hazai helyzetet a mérkőzésből látható, felesleges lenne a kecskéket bántani, egyszerűen a játékosok nem elég koncentráltak.

A 9. percben Mészáros Karol puskázott el egy szinte százszázalékos helyzetet. A 27. minutumban szintén ő lőtt három méterről kapufát, pedig a kapu teljesen üres volt, igaz Gaál Bálint mozgása miatt lest jelzett a partjelző, azonban ezt így is illett volna belőni. Priskin Tamást néhány momentummal később ugratták ki, de ő is csak a kapufát forgácsolta, igaz, Gróf Dávid, a Honvéd hálóőre bele tudott érni a lövésbe.

A második félidő 75. percében tizenegyest ítélt a játékvezető a hazaiak javára, amelyet Mészáros Karol kihagyott, így az állás 0–0 maradt. Érdekes, hogy pont Mészáros állt oda, aki jól láthatóan nem fogott ki jó napot.

Ezek után jött a feketeleves: a 89. percben Danilo betalált, a kispestiek pedig megnyerték a mérkőzést.

A Haladás nem játszott alárendelt szerepet, az áhított gól és győzelem mégis elmaradt. Valóban az edző felelőssége egy ilyen vereség?