Vigjnevic: Legalább öt ponttal többet érdemeltünk volna eddig

Az idei szezonban meg megy igazán a góllövés az újpesti játékosoknak, ettől független nincs pánikhangulat a fővárosi lila-fehéreknél, pedig azt gondolhatnánk, hogy az előző szezonban Magyar Kupát, illetve bajnoki bronzérmet szerző klubnál jobb eredményekre számítottak a jelenlegi szezonban. Tizenegy forduló után csupán a nyolcadik helyen áll a csapat.

Nebojsa Vignjevic
Azért sem aggódnak az Újpestnél, mert a tavalyi szezonban ennyi mérkőzés után még rosszabbul álltak, csak 14 pontot gyűjtöttek az idei 16-hoz képest. A támadószekció képtelen eredményesen játszani, eddig összesen tíz gólt szerzett a gárda, mindössze a kiesésre álló Diósgyőr és a Haladás rúgott ennél kevesebbet.

Nebojsa Vignjevic, az Újpest vezetőedzője úgy érzi, hogy a pályán látottak alapján jobban kellene állnia a csapatnak.

„A mutatott játékunkhoz képest kevés pontot szereztünk. Hiába játszottunk esetenként jobban az ellenfelünknél, az eredményesség elmaradt. Szerintem 5-6 ponttal többet érdemeltünk volna. Egyes játékelemben fejlődnünk kell, gondolok a lövések pontosságára és a helyzetek kidolgozására. Egyes elemekben kifejezetten jól működünk, az ellenfél kapujától 20 méterre jól dolgozunk. Összeszedetten és stabilan játszunk, ám a kapuhoz közeledve már kevésbé vagyunk sikeresek, ezért is lőttünk idén kevesebb gólt, mint az előző szezonban. Nem csak a csatárok hibája ez, az egész csapatnak együtt kell élnie a támadásokkal, és nagyobb agresszivitást kell mutatnunk” – nyilatkozta Vignjevic a Haladás elleni mérkőzés előtt, amelyet az m4sport.hu-n megtekinthetnek.