A Vidi ismét győzelemre készül a PAOK ellen

Egy újabb győzelemmel elérhető közelségbe kerülne a továbbjutás a fehérváriak számára az Európa Ligában.


Marko Nikolic vezetőedző szerint bár matematikailag jó lenne a döntetlen is, a Vidi FC csütörtökön a győzelemért száll harcba a PAOK elleni mérkőzésen az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában. A szerb tréner a szerdai sajtótájékoztatón kifejtette, azért sem szabad döntetlenre játszaniuk, mert annak biztos vereség lenne a vége.

"Ott szeretnénk folytatni, ahol Szalonikiben abbahagytuk, vagyis újfent győzni akarunk" - jelentette ki Nikolic, aki kiemelte, teljesen más meccs lesz a csütörtöki, mint a csapatok két héttel ezelőtti találkozója, ezért abból kiindulni nem lehet. A tréner szerint jól felkészültek a görög együttesből, amelyet kiválónak tart, ám úgy vélte, okosan játszva és harcosan pályára lépve ismét le lehet győzni. Leszögezte, csapata eddig is bármelyik ellenféllel felvette a küzdelmet az európai kupaporondon, mert a pályán "nem a költségvetés számít, hanem a mutatott játék".

Úgy vélte, a PAOK a legjobb összeállításában nekik fog rontani, mert a görögöknek égető szükségük van a pontokra. Megjegyezte, nekik is ugyanannyira kellenek a pontok és a győzelem, mivel a Chelsea mögötti "különversenyben" mindegyik együttesnek nagy esélye nyílt a továbbjutásra. Marko Nikolic nagy örömnek nevezte, hogy teltház előtt játszhatnak, amit nem teherként fognak fel, hanem a lelátóról érkező pozitív energiaként.

Szaloniki, 2018. október 25. A gólszerző székesfehérvári Huszti Szabolcsnak (j4)  gratulálnak csapattársai a labdarúgó Európa-liga L csoportjában játszott PAOK - Vidi FC mérkőzésen a szaloniki PAOK stadionban 2018. október 25-én. MTI/Kovács Tamás A gólszerző székesfehérvári Huszti Szabolcsnak gratulálnak csapattársai a PAOK - Vidi FC mérkőzésen. MTI/Kovács Tamás



A Vidi válogatott középpályása, Kovács István is teljesen más mérkőzésre számít, már csak azért is, mert véleménye szerint a nemzetközi színtéren eddig idegenben jobban teljesítettek, mint hazai pályán. Kijelentette, hogy a győzelem és a továbbjutás a céljuk, meg akarják ragadni azt a lehetőséget, melyet kiharcoltak maguknak.

Emlékeztetett arra, hogy Szalonikiben "közel tökéletes" meccset hoztak le, ellenfelük fölé kerekedtek szinte minden tekintetben. Szerinte ezúttal nüanszok fognak dönteni, és nem szabad abba a hibába sem esniük, mint a BATE elleni hazai találkozón, melyen védekezésben többször hibáztak.

A Vidi FC a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte az európai kupaküzdelmeket. Az első fordulóban a luxemburgi bajnok Dudelange együttesét búcsúztatta (1-1, 2-1), majd a másodikban a bolgár bajnokságot megnyerő Ludogorecet (0-0, 1-0). A harmadik körben a svéd ligát megnyerő Malmőt is kiverték a fehérváriak (1-1, 0-0), ám a görög AEK Athénnal szemben alulmaradtak (1-2, 1-1), így átkerültek az Európa-liga csoportkörébe. Ott az első fordulóban, hazai pályán kikaptak a fehérorosz BATE Boriszovtól (0-2), majd az angol Chelsea otthonában is pont nélkül maradtak (0-1), végül sikerült megszerezni az első győzelmet a görög PAOK Szaloniki otthonában (2-0), így a fehérváriak három ponttal állnak a csoportban.

Marko Nikolic és Kovácsik Ádám (MTI Fotó: Illyés Tibor) Marko Nikolic és Kovácsik Ádám (MTI Fotó: Illyés Tibor)



A PAOK a Vidihez hasonlóan a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte az európai kupaszezont: a második fordulóban a svájci Baselt búcsúztatta (2-1, 3-0), majd a Szpartak Moszkvát múlta felül (3-2, 0-0). A negyedik körben a portugál Benfica jobbnak bizonyult nála (1-1, 1-4), így került az El főtáblájára. Ott az első fordulóban hazai pályán kikapott a Chelsea-től (0-1), aztán a BATE Boriszov otthonában javított (4-1), majd következett a Vidi elleni meccs és a hazai vereség (0-2), így jelenleg szintén három pontja van.

Amennyiben a Vidi csütörtökön másodjára is legyőzi a PAOK-ot, reális esélyt teremt arra, hogy továbbjusson csoportjából a labdarúgó Európa-ligában. A Groupama Arénában 18.55-kor várhatóan telt ház előtt kezdődő találkozó győztese kedvező helyzetbe hozza magát a folytatásra. A magyar bajnok számára kiváltképpen értékes lenne a siker, mert a végelszámolásnál akár az egymás elleni eredmény is dönthet a továbbjutásról, amely így mindenképpen Marko Nikolic együttesének kedvezne. A döntetlen éppen a görögországi diadal miatt szintén a Vidinek lenne előnyösebb. A csoport másik találkozóján a Chelsea a BATE Boriszov vendége lesz.