Musorujsag
Élő Eredmények

Nagy Ádám: Mondhatom Gerzsonnak, hogy már nem fogok gól nélkül visszavonulni

M4 Sport
A finnek elleni Nemzetek Ligája összecsapáson megszerezte első válogatott gólját Nagy Ádám, aki viccesen megjegyezte, elmondhatja magáról, már biztosan nem fog gól nélkül visszavonulni.

„Nagyon örülök a gólomnak” – nyilatkozta az M4 Sportnak a Magyarország-Finnország Nemzetek Ligája csoportmérkőzés után a magyar csapat második gólját szerző Nagy Ádám.

A Bologna középpályása szerint a győzelem olyan szempontból is fontos volt, hogy méltóképpen zárja a Rossi-csapat a sorozatot. „Ez némi plusz adhat nekünk. Hamarosan sorsolják az Eb-selejtezők párosításait, ezt önbizalommal telve, két jó mérkőzéssel a hátunk mögött várhatjuk.”

A 23 éves labdarúgó az észtek ellen is remek teljesítményével hívta fel magára a figyelmet. Számára nincs elveszett labda, úgy véli, pozíciójából adódóan ennek természetesnek kell lennie, ugyanakkor mindig próbálja maximálisan megtenni, amit tőle kérnek.

„Megbeszéltük, hogy az elejétől kezdve megpróbáljuk presszionálni a játékot, pont úgy jött ki csütörtökön és ma is, hogy én voltam a legközelebb az elvesztett labdákhoz.”

Góljáról elmondta, ez számára is egy új dolog volt, hogy ilyen jól sült el a bal lába, viccesen meg is kérdezte tőle Dzsudzsák Balázs, miért hozzá rohan, ünnepelnie kellene: „Mondtam neki, nem megszokott, hogy gólt rúgok – majd viccesen megjegyezte – szerencsém van, hogy belőttem, mert Laci volt a jobb oldalamon, a Bazsi meg a másikon, ha nem megy be, biztosan kaptam volna minkét oldalról.”

Nagy Ádám Petrovics-Mérei Andreától tudta meg, hogy második helyen végzett a válogatott a csoportban, hiszen az észtek megverték Görögországot. „Ez nyilván egy nagyon szuper hír” – örömködött a gólszerző, majd megjegyezte, nincs könnyű dolga csapatnak, mert négy hónapos szünet következik az Eb-selejtezők előtt, majd rögtön egy tétmeccsel kell kezdenie Marco Rossi együttesének.

További tartalmak