Sallói gólt lőtt, csapata a 99. percben kapitulált – videó

Nem jutott nagydöntőbe Sallói Dániel és Németh Krisztián csapata, a Sporting Kansas az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS), miután a nyugati finálé visszavágóján hazai pályán kikapott a Portland Timberstől.

A portlandi első meccsen 0–0-ra végeztek a csapatok, a csütörtöki találkozón viszont már a 20. percben megtört a gólcsend, méghozzá Sallói révén. Az első félidőben a hazaiak sokkal jobban játszottak riválisuknál, ám többször nem tudtak betalálni, a fordulás után pedig a Timbers vette át az irányítást.

A második játékrészben negyedórán belül fordított a Portland, ami döntőnek bizonyult, hiába egyenlítettek ugyanis a hazaiak a 81. percben, a 2–2-es döntetlen is a vendégeknek kedvezett, akik ráadásul a szokatlanul hosszúra nyúlt hosszabbítás kilencedik percében a duplázó Diego Valeri révén a „kegyelemdöfést” is megadták.

A portlandiek a fináléban az Atlanta Uniteddel találkoznak. A MLS-ben mindössze második szezonját töltő United 1–0-ra kikapott csütörtökön a New York Red Bulls vendégeként, de összesítésben így is 3–1-re nyert.

Az MLS döntőjét december 8-án rendezik.