Musorujsag
Élő Eredmények

Jön a vb-döntős – Szlovákiával is egy Eb-selejtező csoportban a válogatott

m4sport.hu
A magyar labdarúgó-válogatott Horvátországgal, Walesszel, Szlovákiával és Azerbajdzsánnal került egy csoportba a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőinek sorsolásán.

A vasárnap Dublinban megtartott sorsolást a negyedik kalapból várta Marco Rossi együttese, amely az ötcsapatos E csoportba került. Az első kettő jut ki a kontinensviadalra, melynek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is, ahol három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor.

A rendezők részvétel esetén a csoportkörben két meccset hazai pályán játszhatnak.

Amennyiben a magyar csapatnak nem sikerül kvalifikálnia a csoportjában, akkor sem reménytelen a helyzet, mert a Nemzetek Ligája őszi szakasza alapján 4×4 olyan válogatott is megküzdhet majd a fennmaradó négy helyért, amely a hagyományos selejtezőkön lemarad az Eb-részvételről. A magyar válogatott a C osztályban elért csoportmásodik helyével őrizte meg az esélyét, hogy adott esetben Eb-helyért mérkőzhessen 2020 márciusában.

Az Eb-selejtező sorozat a megújuló kvalifikációs szabályok miatt mindössze nyolc hónapig tart. A magyar válogatott jövő márciusban kezdi meg szereplését a csoportban, majd júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben lép pályára Eb-selejtezőn. A meccsidőpontok még a mai nap folyamán kiderülnek.

A selejtezőcsoportok:

A csoport:
Anglia
Csehország
Bulgária
Montenegró
Koszovó

B csoport:
Portugália
Ukrajna
Szerbia
Litvánia
Luxemburg

C csoport:
Hollandia
Németország
Észak-Írország
Észtország
Fehéroroszország

D csoport:
Svájc
Dánia
Írország
Georgia
Gibraltár

E csoport:
Horvátország
Wales
Szlovákia
MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán

F csoport:
Spanyolország
Svédország
Norvégia
Románia
Feröer-szigetek
Málta

G csoport:
Lengyelország
Ausztria
Izrael
Szlovénia
Macedónia
Lettország

H csoport:
Franciaország
Izland
Törökország
Albánia
Moldova
Málta

I csoport:
Belgium
Oroszország
Skócia
Ciprus
Kazahsztán
San Marino

J csoport:

Olaszország
Bosznia-Hercegovina
Finnország
Görögország
Örményország
Liechtenstein

További tartalmak