Musorujsag
Élő Eredmények

Rossi: Egyik mérkőzésen sem követhetünk el olyan hibákat, mint Tallinnban

Rossi: Egyik mérkőzésen sem követhetünk el olyan hibákat, mint Tallinnban

MTI
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint Wales és Szlovákia lehet a magyar labdarúgó-válogatott riválisa a második helyért az Európa-bajnokság selejtezősorozatában.

A vasárnapi dublini sorsoláson a nemzeti együttes a világbajnoki ezüstérmes Horvátország mellett Wales, Szlovákia és Azerbajdzsán csapatát kapta ellenfélnek az E csoportban. Mint a kapitány elmondta, nagy segítséget jelenthet az együttesnek, hogy a közeli idegenbeli helyszínekre sok magyar szurkoló utazhat el, ez motivációt és lökést adhat a csapatnak, s lehetőséget a drukkerek bizalmának visszaszerzésére.

„A horvátok más szintet képviselnek, kiemelkednek a csoportból, hiszen élcsapatokban szereplő sztárok vannak a keretükben. Ők leterheltek lesznek a Bajnokok Ligája-szereplés miatt, a fáradtságuk adott esetben segíthet nekünk” – hangsúlyozta az olasz szakvezető a magyar szövetség (MLSZ) székházában tartott hétfői sajtótájékoztatón. Úgy fogalmazott, lehetett volna jobb és rosszabb is a sorsolás, hiszen nehéz csoportban van a válogatott, Wales és Szlovákia közül pedig utóbbit látja kicsivel esélyesebbnek az Eb-szereplést érő helyezés megszerzésére.

Kitért rá, nehéz mérkőzésekkel kezd majd a válogatott, és a sorrend sem szerencsés. Szerinte jobb lett volna hazai pályán indítani a sorozatot, és bár a második találkozón Budapesten lép pályára a csapat, az ellenfél a vb-ezüstérmes horvát együttes lesz.

„Rendkívül fontos a rajt, ha az sikeres, a további mérkőzések már könnyebbek. Mindent megteszünk, hogy az első két találkozót a realitások figyelembe vételével a lehető legjobb eredménnyel zárjuk” – jelentette ki Rossi.

Az MTI kérdésére elmondta, azért tartja erősebbnek a walesinél a szlovák válogatottat, mert a játékosaik zöme topbajnokságokban játszik. Mint mondta, nem tartja előnynek, hogy ezt megelőzően a szlovákiai DAC vezetőedzőjeként Dunaszerdahelyen dolgozott egy idényt. Kiemelt két futballistát: Marek Hamsíkot, a Napoli csapatkapitányát, és Milan Skriniart, az Internazionale védőjét, aki – mint mondta – mintegy 70 millió eurót ér.

„Nem becsülhetünk le senkit, egyik mérkőzésen sem követhetünk el olyan kommunikációs hibákat, mint Tallinnban” – emlékeztetett a Nemzetek Ligájában az észtek vendégeként lejátszott 3-3-as döntetlenre. – „Száz százalékban fel kell készülnünk lehetőségeinkhez képest arra, hogy esélyünk legyen az ellenfeleinkkel szemben.”

Marco Rossi leszögezte, a legkomolyabb kihívás, hogy négy hónappal később találkozik újra a játékosokkal, hiszen bár az OTP Bank Liga menetrendjének kisebb átalakításával szervezhetne összetartást a Magyarországon játszókkal, a légiósokat nem lehet minden ilyen eseményre elhívni külföldi klubjuktól.

„Sikeresek szeretnénk lenni, nagy lehetőség a hazai rendezés. Nem könnyű az út, de a részvétel a célunk és a vágyunk, hiszen ki tudja, hogy mikor lesz Budapest újra egy ilyen torna rendezője” – fogalmazott. Hozzátette, az Eb-szereplés kiharcolása edzői pályafutása egyik legnagyobb sikere lenne.

Az Eb-selejtező a megújuló kvalifikációs szabályok miatt mindössze nyolc hónapig tart. Az öt-öt ötcsapatos és hatcsapatos csoportból az első két-két helyezett jut ki a kontinensviadalra, amelynek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is. A magyar fővárosban három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor.

A selejtezőt követően a kijutásról lemaradó csapatok közül a Nemzetek Ligájában elért helyezések alapján további 16 válogatottnak lesz esélye kiharcolni az Eb-részvételt a rájátszásban, közülük négyen lesznek résztvevői az Európa-bajnokságnak.

A magyar válogatott 2019-es Eb-selejtezőinek időpontjai: 

március 21.: Szlovákia-Magyarország

március 24.: Magyarország-Horvátország

június 8.: Azerbajdzsán-Magyarország

június 11.: Magyarország-Wales

szeptember 9.: Magyarország-Szlovákia

október 10.: Horvátország-Magyarország

október 13.: Magyarország-Azerbajdzsán

november 19.: Wales-Magyarország

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Mire megy csoportjában a magyar labdarúgó-válogatott?
Vasárnap ellenfeleket kapott a magyar labdarúgó-válogatott a soron következő Európa-bajnoki selejtezőkre, mi pedig kíváncsiak vagyunk az ön véleményére, vajon meddig jut Marco Rossi irányításával az együttes.
Magyar futball
Lőw Zsolt: „Túlnőttünk a magyar labdarúgáson, de célunk, hogy segítsünk”
Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain magyar pályaedzője az M4 Sportnak adott interjújában elárulta, milyen felfogást próbálnak megvalósítani Thomas Tuchellel a párizsiak szupersztárokkal teletűzdelt öltözőjében. A magyar szakember az előtte álló kihívásokról, Marco Rossi formálódó magyar válogatottjától, a reális elvárásokról és a külföldön dolgozó magyar edzők szerepéről is beszélt.
Külföldi futball