Nyolcgólos meccsen vérzett el a Magyar Kupa első NB I-es kiesője

A másodosztályú Budaörs 5-3-ra legyőzte az élvonalbeli Diósgyőrt a labdarúgó Magyar Kupa 8. fordulójában Tatabányán, így bejutott a nyolcaddöntőbe.

Fernando Fernández, a Diósgyőr spanyol vezetőedzője az OTP Bank Liga 14. fordulójában játszott Diósgyőri VTK - Debreceni VSC labdarúgó-mérkőzésen a Diósgyőri Stadionban 2018. november 10-én. (MTI/Vajda János) Kiesett a DVTK (MTI/Vajda János)



Az NB II-ben ötödik helyen álló Budaörs már az első félidőben eldöntötte a lényeges kérdéseket, hiszen a 37. percben már 4–0-ra vezetett Bognár György együttese. A második félidőt 3–1-re ugyan megnyerte a DVTK, de ez csak az égés elkerülésére volt elég, a továbbjutáshoz nem.

Az első osztályú klubok közül a Honvéd is négy, míg a Haladás két góllal bizonyult jobbnak ugyancsak harmadosztályú ellenfelénél.

Ferencváros gól nélküli első félidőt követően az 50. percben emberelőnyhöz és büntetőhöz jutott. A tizenegyest Kjartan Finnbogason értékesítette, a folytatásban pedig az NB I listavezetője magabiztossá tudta tenni a különbséget a harmadosztályú Sényővel szemben.

A nyolcaddöntő párosításának sorsolást 22.50 órától rendezik – az M4 Sporton élőben közvetítjük. A legjobb tizenhat között már nincs kiemelés, így azonos osztályban szereplő együtteseket is összesorsolhatnak. A továbbjutás pedig már nem egy, hanem oda-vissza vágós rendszerben két mérkőzésen dől el, a hivatalos játéknapok február 20. és 27.

Eredmények:
Magyar Kupa, 8. forduló
Budaörs (NB II)-Diósgyőri VTK 5-3 (4-0)
Sényő-Carnifex FC (NB III)-Ferencvárosi TC 0-4 (0-0)
Termálfürdő Tiszaújváros (NB III)-Budapest Honvéd 0-4 (0-0)
Iváncsa KSE (NB III)-Szombathelyi Haladás 2-4 (0-3)
Érdi VSE (NB III) – Andráshida SC (NB III) 0-0 - tizenegyesekkel:3-4
Füzesgyarmat (NB III) – Tiszakécske (NB II) 0–1 (0–1)
Soroksár (NB II) - Békéscsaba (NB II) 2–0 (1–0)
később:
FC Ajka (NB III)-MTK Budapest 15.00
Budafoki MTE (NB II)-MOL Vidi FC 15.00
BFC Siófok (NB II)-Paksi FC 15.00
Kaposvári Rákóczi FC (NB II)-Újpest FC 18.00
kedden játszották:
Vasas FC (NB II)-Debreceni VSC 1-2 (0-1)
Szentlőrinc SE (NB III)-Kisvárda Master Good 1-4 (0-0, 1-1, 1-2)
III. Kerületi TVE (NB III)-Mezőkövesd Zsóry FC 0-6 (0-1)
Pénzügyőr SE (NB III)-Puskás Akadémia FC 0-6 (0-1)