Musorujsag
Élő Eredmények

A DAC-szurkolóknál Kalmár Zsolt a 2018-as ősz legjobbja

fcdac.sk
A szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely szurkolóinak szavazatai alapján Kalmár Zsolt lett a 2018-as őszi idény legjobb DAC-játékosa.

A szurkolók döntöttek: a tavalyihoz hasonlóan idén ősszel is Kalmár Zsolt volt a legjobb DAC-játékos. A 13-szoros magyar válogatott középpályás a 2017-essel megegyezően a szavaztok 37 százalékát gyűjtötte be.

Kalmár mögött a második helyen Vida Kristopher végzett, őrá érkezett nagyjából minden negyedik szavazat. A dobogó harmadik fokára – szintén az egy évvel ezelőtti sorrendet másolva – a panamai balhátvéd, Eric Davis ért fel. Ez a trió nagy előnnyel zárt az élen, hiszen a szurkolók 77 százaléka szavazott rájuk.

A szavazás 2018. november 28-tól december 7. délig tartott. A szurkolók abból a 20 játékosból választhattak az aktuális keretből, akik legalább egyszer pályára léptek a Fortuna Liga 2018/19-es idényének eddig lejátszott találkozóin.

Az online voksolás során összesen 1456 szavazat érkezett, ezek alapján az első tíz helyezett sorrendje (a név mellett a szavazatok száma és százalékos aránya):

1.            Kalmár Zsolt       541         37,18%

2.            Vida Kristopher                338         23,23%

3.            Eric Javier Davis                246         16,91%

4.            Vakoun Issouf Bayo       65           4,47%

5.            Martin Jedlička56           3,85%

6.            Tomáš Huk         35           2,41%

6.            Christián Herc   35           2,41%

8.            Ľubomír Šatka   34           2,34%

8.            Vida Máté          34           2,34%

10.          Marko Divković                13           0,89%

Eddigi győztesek:

2014/15 ősz: Szabó Ottó

2014/15 tavasz: Peter Štepanovský

2015/16 ősz: Szarka Ákos

2015/16 tavasz: Jakub Brašeň

2016/17 ősz: Jakub Brašeň

2017/18 ősz: Kalmár Zsolt

2017/18 tavasz: Erik Pačinda

2018/19 ősz: Kalmár Zsolt

További tartalmak