Musorujsag
Élő Eredmények

Böde majd' felrobbant lecserélésekor, Rebrov tiszteletre szólította fel

m4sport.hu
A Ferencváros csatára, Böde Dániel a Mezőkövesd elleni győztes bajnokin láthatóan nagyon mérges és csalódott volt, hogy lecserélték. A meccs után a vezetőedző, Sergei Rebrov elmondta, a játékosoknak tisztelnie kell a döntését. Az ukrán mesternek igaza van, de azért Bödét is meg lehet érteni.

A 32 éves csatár a szezon kezdetén még abban bízhatott, hogy alapemberként számolnak vele a csapatnál, az első két fordulóban ugyanis kezdő volt a Fradi akkori vezetőedzőjénél, Thomas Dollnál.

Az MTK elleni második bajnoki 74. percében viszont lecserélték, s már Sergei Rebrov volt a zöld-fehérek trénere, mikor hét kispadon kezdett NB I-es meccs után (egyszer pedig nem volt a keretben) a 11. fordulóban újra megadatott neki a lehetőség, hogy kezdőként lépjen pályára.

Ezt követően Rebrov ugyan hatszor a kezdőbe jelölte, viszont négyszer le is cserélte, Böde viszont igenis játszani szeretne, ez kiderült szombaton is, mikor a Mezőkövesd ellen 3-2-re megnyert talákozó 61. percében nagy dirrel-durral hagyta el a pályát (kezében a csapatkapitányi karszalaggal).

A Fradi csatára dühösen vágta le a kispadra mind a 100 kilóját, na meg a gyepre a kabátját. Nem volt rá szüksége, volt mi fűtse: forrt a dühtől.

A mérkőzés után Rebrov annyit mondott, hogy látott már hasonlót, a játékosnak tiszteletben kell tartania a döntését.

Ez a történet így elég negatív kicsengésű lenne, s újra egy alkalom, hogy az általános csalódottságtól frusztrált futballszerelmesek egy része esetleg újra beleszálljon egy sokat megélt játékosba, mondván tiszteletlen és követelőzik. Csakhogy azt is érdemes hozzátenni, Böde győztes mentalitású játékos, akit igenis frusztrál, ha nem játszhat.

Nem csoda, hiszen 14 meccsen hétszer volt kezdő, de csak három alkalommal játszott végig, játékpercek tekintetében pedig csupán 688 perc jutott neki összesen. Ennyi idő állt rendelkezésére, hogy öt gólt szerezzen. Nála csak Davide Lanzafame (8 gól) és Varga Roland (6 gól) volt többször eredményes, de utóbbi 1028, míg az olasz 1276 percet töltött a pályán.

Az M4 Sport szakértője, Simek Péter a csatár védelmére kelt.

„Meg tudom érteni. Mikor Böde lehetőséget kap, mindig él vele, és érezheti azt, hogy közönségkedvencként csinálhat ő bármit, lecserélik olyan meccseken is, mikor frissnek érzi magát, esetleg érzi magában a gólt. Ez rosszul tud esni.”

A Fradi az NB I. következő fordulójának vasárnapi meccsnapján (december 16., 20:15) a MOL Vidihez látogat, a meccset pedig az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

További tartalmak