Musorujsag
Élő Eredmények

Rebrov bírózott, Nikolic a játékosait éltette

Rebrov bírózott, Nikolic a játékosait éltette

m4sport.hu/M4 Sport
Vasárnap este a MOL Vidi egy roppant kemény mérkőzésen 2-1-re verte a listavezető Ferencváros, így a fehérvári csapat 5 pontra megközelítette a fővárosi zöld-fehéreket a tabellán. Szergej Rebrov, az FTC vezetőedzője úgy gondolja, hogy a mérkőzés kicsúszott a játékvezető kezéből és bosszankodott, hogy két játékosát is elveszítette, Marko Nikolic viszont érthetően elégedett volt és dicsérte játékosait.

„Nagyon érdekes mérkőzés volt, egy igaz derbi volt, de néhány szót mindenképpen ejtenem kell a játékvezetésről. Említhetem Roli esetét (Varga Roland) aki kénytelen volt elhagyni a pályát, úgy gondolom, hogy a játékvezetőnek jobban kellett volna kontrollálni a mérkőzést. Két játékost is elveszítettünk a mérkőzést keménysége miatt. Szerintem ez a játékvezető hibája volt, mert ha a mérkőzés elejétől kezdve kioszt pár lapot, akár pirosat is, akkor biztos, hogy jobb lett volna a mérkőzés maga is, mert ez így nem volt normális. A mérkőzésről szólva, kicsit olyan érzésen volt, hogy a játékosaim mintha félnének, amikor ellenük (Vidi) játszanak. Ezt az öltözőben is megemlítettem nekik. A második félidőben már jobban játszottunk, többet volt nálunk a labda, néhány helyzetet is kialakítottunk. Kicsit pontosabban kell a jövőben játszanunk. Ettől függetlenül még mindig az első helyen állunk, 5 pont az előnyünk és harcolni fogunk azért, hogy megnyerjük a bajnokságot” – nyilatkozta Rebrov.

Lovrencsics Gergő és Varga Roland is jobboldali játékos, de mindkettőjüket le kellett cserélnie az ukrán mesternek sérülés miatt, ami alapvetően befolyásolta a Ferencváros teljesítményét.

„Ezek a cserék mindenképpen befolyásolták a mérkőzést, de meg kellett lépnem. Nem terveztük ezeket a változtatásokat. A második félidőben nagyon kellett hajtanunk, de már kevesebb változtatási lehetőségünk volt. A játékosok, akik pályára léptek a legjobbjukat mutatták be, és próbálták segíteni a csapatot.”

Feltételezhetően a Ferencváros edzője olyan esetekre gondolt mint Pátkai utánrúgása a 6. percben (az eset után nem reagált semmit a játékvezető), Kovács István belépője nyújtott lábbal (a fehérvári középpályás sárga lapot kapott), miután Lovrencsics Gergőt le kellett cserélni, Vinícius mentési próbálkozása, amikor a labda helyett Varga fejét rúgta telibe (a védő nem kapott semmilyen lapot), illetve Hadzic ütközése Lanzafaméval (nem villant sárga). Nem mehetünk szó nélkül amellett sem, hogy a 80. percben Lanzafame visszaadta a „kölcsönt”, akkorát könyökölt Hadzic nyakába, hogy a bosnyák játékost percekig kellett ápolni. Mindez a büntetőterületen belül történt, a fehérváriak nem kaptak tizenegyest, ahogyan az olasz sem pirosat, ami egyértelműen kijárt volna.

A Vidi nagy energiával, erős nyomást gyakorolt a Ferencvárosra, ami meg is zavarta a fővárosi játékosokat. Marko Nikolic, a fehérváriak edzője tudatosan küldte így pályára csapatát.
„Ezzel a tervvel léptünk pályára, de mindenekelőtt gratulálni szeretnék a játékosaimnak. Ez volt a 35. mérkőzésük, tizenkettővel többet játszottak, mint mondjuk a Ferencváros. Ez az energia, ez a mentalitás és minőség, amit a pályára vittek, csakis elismerést érdemel. Úgy érzem, hogy megérdemeltük a győzelmet ezen a mérkőzésen. Ne feledjük, három nappal ezelőtt a Chelsea-vel játszottunk egy kemény mérkőzést, de a játékosaim ezen a mérkőzésen is motiváltan és jó felfogásban játszottak. Az idény vége felé nincsenek sérültjeink, fizikálisan remek állapotban vannak, rengeteget futnak és harcolnak, emellett taktikailag is nagyon jók, szóval ez egy nagyon jó befejezése volt egy fantasztikus idénynek. Májusban megnyertük a bajnokságot, utána bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe, ahol az utolsó mérkőzésünkig esélyünk volt a továbbjutásra, ezek után egy jó meccset játszottunk, nagy győzelmet arattunk a Fradi ellen. Jöhet a jól megérdemelt pihenő” – mondta az FTC legyőzése után a Vidi vezetőedzője, Marko Nikolic.

A piros-kékek edzője egy váratlan és sikeres húzással indult neki a Ferencváros elleni rangadónak: Marko Scepovicot a kispadra ültette, helyette Armin Hodzic kezdte a mérkőzést, aki góllal hálálta meg a bizalmat. Scepovic a 63. percben állt be, és alig négy perccel később ő szerezte az összecsapást eldöntő gólt.

„Ez a munkájuk! Csatárok, az a feladatuk, hogy gólt szerezzenek. Nagyon boldog vagyok, mert mindkettőjük számára fontos volt, hogy góllal zárják a szezont. Még ennél is jobb teljesítményt várok tőlük a bajnokság második felében. Az eddigiekben kevesebb emlékezetesebb teljesítménye volt mindkét játékosnak, de nagyon keményen harcoltak a csapatért, rengeteget dolgoztak, ami a nagy közönség számára nem látható, a legfontosabb az volt, hogy most gólt szereztek. Teljesítményük nagyon fontos volt a csapat számára” – zárta szavait elégedetten a tréner.

Borítókép: Marko Nikolic

További tartalmak