Musorujsag
Élő Eredmények

Csányi Sándor: Marco Rossi kinevezése a válogatott idei sikere

m4sport.hu
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke az M4 Sportnak értékelte a magyar labdarúgás 2018-as évét. Szó esett a felnőtt válogatott kapitányairól, a Nemzetek Ligájáról és a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjéről, a női futball hazai helyzetéről, a Vidi nemzetközi szerepléséről és a jól bevált 12 csapatos NB I-ről.

Az interjút a lejátszóra kattintva tekintheti meg, a videó alatt legfontosabb mondatokat emeltük csak ki.

A válogatott 2018-as évéről

Nem mondom, hogy a legjobb évünk volt, de ha a második felét nézzük, nevezhetjük sikeresnek, hiszen egy olyan szövetségi kapitányt sikerült találni, akire lehet építeni a jövőben. A keretünk elég erős és a finnek, illetve észtek elleni mérkőzésen már a válogatott stílusa is körvonalazódik, amely bátor és közönségcsalogató.

Marco Rossi kinevezéséről

Az első döntésnél Georges Leekens és Marco Rossi között kellett döntenünk, azért választottuk a belgát, mert évek óta gondolkodtunk benne, Rossi pedig már aláírt a DAC-hoz. Sajnos már az első meccsek után látható volt, hogy Leekensszel nem fogunk messzire jutni, ezért kellett váltanunk.

Marco Rossi munkájára hosszú távon számítunk, mert úgy érzem, egy olyan kapitányt találtunk, aki mindenkinek élvezi a bizalmát, felkészült és mindent elkövet annak érdekében, hogy sikeresek legyünk.

A Nemzetek Ligájáról

A cél a csoport első helye volt, hogy még nagyobb esélyünk legyen kvalifikálni az Európa-bajnokságra, ha a selejtezőben ez nem sikerül. Persze mindenki abban reménykedik, hogy ezzel a csapattal, egy ilyen kapitánnyal a nem könnyű selejtezőcsoportban is sikerrel vesszük az akadályokat, de vigaszágnak remélhetőleg még ott van a Nemzetek Ligája.

A 2020-as részben hazai rendezésű Eb-ről

A magyar szurkolók megérdemelnék, hogy Budapesten egy valódi népünnepély keretében játssza Európa-bajnoki mérkőzéseit a magyar válogatott. Hatalmas lökést adhatna a fiataloknak is és még inkább növelhetné az érdeklődést a labdarúgás felé.

Az Eb-selejtezőről

Horvátország magasan kiemelkedik, Wales is negyeddöntőt játszott az Európa-bajnokságon, Szlovákiának rendkívül erős csapata van és számos meglepetést okoztak a múltban, de ezzel együtt nem panaszkodhatunk. Fel kell nőni a feladathoz, én ötven-ötven százalék esélyt jósolok.

A Vidi nemzetközi szerepléséről

Szép futballt játszottak és sikeresen szerepeltek, majdnem bejutottak a legjobb 32 közé, ez egy óriási eredmény a magyar labdarúgásnak, emellett pedig az is, hogy a hazai bajnokság színvonala is emelkedik. Tegyük hozzá, hogy a válogatott sorsa is a klubok kezében van. Ha nincs erős bajnokság, nincsenek erős klubok, akkor nincs erős válogatott sem.

Az NB I-ről

A 12 csapatos bajnokság beváltotta a reményeket, nincs olyan mérkőzés, amit el lehetne lazsálni, minden pont fontos lehet a végén, vagy azért, mert a nemzetközi kupainduláshoz kell vagy a kiesés elkerüléséért.

Az elmúlt években közel 75% a magyar játékosok által pályán töltött percek aránya a bajnokságban, és ha nem lenne két olyan csapat, mint a Kisvárda, illetve az Újpest, ahol sok külföldi szerepel, ez az arány még jobb lenne.

További tartalmak