Nem utazott el a Freiburg edzőtáborába Sallai Roland

Sallai Roland továbbra sem egészséges, ezért a német élvonalbeli Freiburg labdarúgója nem tartott társaival a csapat spanyolországi edzőtáborába.

A klub hétfőn közölte, hogy 30 játékos utazott el Sotograndéba, ám a magyar szélső otthon maradt, és egyéni edzésmunkát végez. A keret egy hetet tölt Andalúziában, melynek során kétszer összecsap a szintén német Mainz együttesével.

A Bundesligában 17 forduló után 11. helyezett csapat vezetőedzője, Christian Streich pénteken közölte, hogy a másfél hónapja sérült légiós még mindig fájdalommal küszködik, ezért az idei első tréningen csak pár kört tudott futni.

Sallai augusztusban szerződött Németországba, és november közepén elszenvedett ágyéksérüléséig hét bajnoki találkozón kétszer volt eredményes. A 21 éves csatár ősszel alapembere volt a magyar válogatottnak: Marco Rossi szövetségi kapitány a Nemzetek Ligájában négy meccsen a kezdőcsapatba jelölte őt, a görögök ellen gólt is szerzett. A novemberi két találkozón azonban sérülése miatt már nem léphetett pályára.